Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 39 hír

“Próbáltam elkerülni a frontális ütközést” megszólalt a ferihegyi gyorsforgalmin súlyos balesetet szenvedett Audi sofőrj…

Súlyos baleset történt a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton szombat délután. Ketten megsérültek, az érintett útszakaszt lezárták, a BKK járművei is módosított útvonalon közlekedtek. Baleset a Ferihegyin Eddig tisztázatlan körülmények között 2021. július 24-én 17 óra 15 perc körül Budapest 19. kerületében, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton,…

“Hetero vagyok, apa vagyok, keresztény vagyok” – mondta Karácsony Gergely a Budapest Pride-on

Mindekit megvédek, én leszek a pajzs, úgyis mindenről én tehetek – mondta Karácsony Gergely, főpolgármester a Pride-on tartott beszédében. A szivárványos felvonulók a Belvárosból a Tabánba vonultak, ahol több beszéd hangzott el. Volt aki azt mondta, hogy a “buziknak varázserejük van”. Sokan voltak Rengetegen voltak az idei Budapest Pride…

Szivárványszínű Budapest, itt van minden, amit a mai Pride felvonulásról tudni kell

A fővárosban 1993 óta rendezik meg a Meleg Büszkeség Napját, a Pride-ot, idén tehát 26. alkalommal lesz felvonulás. A melegellenes pedofiltörvény okozta felháborodás és a nemzetközi érdeklődés is közrejátszhat abban, hogy az eddigi legnagyobb Pride felvonulásra számítanak az LMBTQ-szervezők. De mit jelent az LMBTQ+? A cikkünk végén erre…

Megrázó képek: Halálra gázolta az 50-es villamos a 78 éves pestszentlőrinci nőt

A mentősök sokáig küzdöttek az idős asszony életéért, ám minden igyekezetük ellenére nem sikerült segíteni a nyugdíjason. Este történt A hírek szerint alig pár órája, valamivel hét óra előtt a XVIII. kerületben szörnyű tragédia történt ugyanis egy idős asszony elhunyt egy közúti balesetben.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva ér

Szaharai porral érkezik az újabb hőhullám – egyszerre lesz 37 fok, szél, vihar és fullasztó hőség

Pár napig megint feszegeti a határainkat az időjárás, ismét extrém magas lesz a hőmérséklet és a sivatagi homok is megnehezíti majd a mindennapjainkat. Idén a negyedik Újabb hőhullám éri el holnap hazánkat. Idén már a negyedik alkalommal támad az extrém hőhullám, amikor pár napra elviselhetetlen hőség és pára uralkodik az ország nagy…

Így néznek ki a Lánchíd egyenként 6 tonnás darabjai – Nagyüzemben készülnek Csepelen

BudaPestkörnyéke
-
 21.07.23 19:45Megyei

A fővárosi legrégebbi hídját 2023-ban adják vissza a fővárosiaknak, addig maradnak a dugók és lezárások Újabb állomás Fontos fejlesztések zajlanak a Lánchíd rekonstrukciójával kapcsolatban. A szakemberek ugyanis nagy erőkkel elkezdték a híd acél pályaszerkezetének gyártását.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide…

Nem tanult Berki Krisztián esetéből az M3-as bevezetőn, büntetőfékező autós, nagy balesetet okozott

Nem tetszett a Dacia sofőrjének valami az úton az M3-as bevezetőjén ezért a fékbe taposott, hogy megbüntesse a mögötte szabályosan haladó autóst, aki emiatt betonfalnak csapódott. A hónap elején egy hasonló manőver miatt Berki Krisztián első fokon két év börtönt kapott, négy évre felfüggesztve és a jogsiját is elvették. Úgy tűnik a Dacia sofőrje…

Veszélyes barnamedvét fényképeztek Budapest közvetlen közelében Nagytarcsa és Gödöllő között a mezőn

BudaPestkörnyéke
-
 21.07.23 07:08Megyei

Ahogy arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon folyamatosan beszámolunk barnamedvék járják Magyarország északi erdőit. A medvék Miskolc környékén tűntek fel, majd egyre közelebb kerültek a fővároshoz. Legutóbb Vác közelében láttak medvét, most Gödöllő és Nagytarcsa között fekvő Isaszeg külterületén, gyakorlatilag a…

Halálos motorbaleset Szentendrén, egy 42 éves férfi halt meg, miután kisbusszal ütközött

Meghalt egy motoros csütörtökön délután Szentendrén, miután kisbusszal ütközött a járműve. Motoros baleset Szentendrén Sajnálatos baleset történt ma délután Szentendre külterületén, a Sztaravodai úton. Egy motorkerékpár Pilisszentlászló irányába közlekedett, amikor a Skanzen gazdasági bejáratánál, eddig tisztázatlan körülmények között,…

„Játszanak az idegeinkkel” – mondják a budaörsi repülőtér környékén élők, nem bírják az egyre több repülőgép zaját

BudaPestkörnyéke
-
 21.07.22 12:10Megyei

A budaörsi reptéren beindult a pilótaképző biznisz. Nagyjából 3 millióért szinte bárki megszerezheti a pilótajogsit, ehhez viszont sok százszor kell fel és leszállnia, repülnie a környéken. A közelben élők kiakadtak, nem bírják a gyakorlórepüléseket. Állítják: naponta 100 alkalommal is nagyon alacsonyan repkednek az otthonaik felett, kibírhatatlan

“Hogy így ért véget a fiam élete, abban én is hibás vagyok!” – édesanyja jelentette fel azt a négygyermekes apát a rend…

BudaPestkörnyéke
-
 21.07.22 08:57Megyei

Édesanyja jelentette fel azt a 26 éves férfit, aki a napokban a rendőrségi fogdán véget vetett életének. Krisztiánnak hiába szereztek munkát, nem akart dolgozni, emiatt édesapja elzavarta otthonról. A férfi ezután feltörte a család autóját, édesanyja pedig kihívta a rendőrséget. Véget vetett az életének Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámol

Esztergagépbe szorult egy férfi, a fémszerkezeteket gyártó üzem dolgozója a helyszínen meghalt

Munkahelyi balesetben meghalt egy férfi szerdán egy üzemben, a Nógrád megyei Bátonyterenyén. 2 évvel ezelőtt egy 20 éves lány halt meg munkahelyén, miután egy teherautó falhoz préselte. Esztergagépbe szorult egy férfi Egy fémszerkezeteket gyártó cégnél az esztergagépbe szorult egy dolgozó szerda délután Bátonyterenyén. A…

Nyilvánosságra hozták Ferenc pápa budapesti programját – röviden, de mégis találkozik Orbán Viktorral

Ferenc pápa szeptember 12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére érkezik Budapestre a Hősök terére, de a Szentatya pontos programját a korábbi bejelentést követően csak most hozták nyilvánosságra. Eddig arról szóltak a hírek, hogy nem akar találkozni Orbán Viktorral, a ma nyilvánosságra hozott program szerint…

Rejtélyes kelenföldi gyilkosság: Az ismert alvilági főnök gépfegyverrel végeztetette ki a barátját

Nincs kegyelem! Aki nem tetszett neki, kivégeztette P. Tamás. A vádhatóság szerint gépfegyverrel dolgoztak a bérgyilkosai Budapesten. Most előre kitervelt emberölés miatt emeltek vádat az alvilág egykor ismert bűnözője, P. Tamás ellen, aki 1999-ben megrendelt egy gyilkosságot, a saját barátját ölette meg. A pesti alvilág kulcsembere Előre…

Orbán Viktor gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez, Karácsony Gergely a Fudan Egyetem és az ingyenes antitest…

Gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány – jelentette be közösségi oldalán Orbán Viktor. Összesen öt kérdés lesz. Közben Karácsony Gergely is bejelentette, hogy ő is népszavazást kezdeményez a Fudan Egyetem, az autópálya koncesszió ügyében, illetve az ingyenes antitest-szűrés miatt. Brüsszel megtámadta Magyarországot…