Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 50 hír

Emberkereskedőket vettek őrizetbe Európa-szerte

A munkaerő-kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelem felszámolására indított művelet keretében 229 embert, köztük 73 emberkereskedőt vettek őrizetbe, és 630, főként illegálisan vagy alacsony bérért dolgoztatott munkást azonosítottak Európában – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol). A hágai…

Meg akarta vesztegetni a pénzügyőrt egy ukrán nő a beregsurányi határátkelőn

Meg akarta vesztegetni a magyar pénzügyőrt egy ukrajnai nő a beregsurányi határállomáson, emiatt eljárás indult ellene és őrizetbe vették. A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte, hogy a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte egy nő őrizetét, mert megpróbált megvesztegetni egy pénzügyőrt a beregsurányi…

Elfogták a szigetszentmiklósi olajszennyezés gyanúsítottját

Elfogtak egy 59 éves tököli férfit, aki összefüggésbe hozható a tavaly decemberben történt szigetszentmiklósi olajszennyezéssel – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Vagyonvédelmi osztályának vezetője. Bukovics Péter azt mondta, hogy a BRFK vagyonvédelmi osztályán nyomozócsoportot hoztak létre az elkövető felderítésére. A…

Pénzbüntetést kaptak kutyatartóra támadó állatvédők Veszprémben

Pénzbüntetéssel sújtott két állatvédőt, tíz további vádlottat pedig próbára bocsátott a Veszprémi Járásbíróság, mert egy akció résztvevőiként egy éjjel rárontottak egy kutyatartóra, mivel úgy vélték, hogy a férfi bántalmazta az állatot – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség. Az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a

Több mint tíz év után emeltek vádat egy rablás elkövetője ellen Siklóson

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat a Siklósi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki társaival próbált kirabolni egy bosnyák pénzváltót még 2010-ben – közölte a Baranya megyei főügyész. Varga-Koritár György közleményében azt írta: az ügyészség azért csak több mint tíz évvel az eset után emelt vádat, mert a férfi…

Bűnmegelőzésen alapuló közösségi teret adtak át Kőbányán

Újabb építészeti bűnmegelőzésen alapuló közösségi teret adtak át Kőbányán csütörtökön, amelynek célja, hogy a korábban elhanyagolt területen kialakított új tér közösséget gyűjtő erővé váljon – erről a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) elnöke beszélt az átadó ünnepségen. Hatala József felidézte: az NBT az építészet bűnmegelőzési…

Megszűnik önálló intézményként a német Stasi-levéltár

Több mint harminc év után megszűnik önálló intézményként és csütörtöktől betagozódik a német szövetségi levéltár (Bundesarchiv) szervezetébe az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) állambiztonsági minisztériumának (Stasi) iratait kezelő hivatal (BStU). A Bundesarchiv átveszi a hivatal valamennyi – csaknem 1300 –…

Oroszország területéről érkező kibertámadás ért lengyel politikusokat

Széleskörű kibertámadás érte a legfontosabb lengyel politikusokat, a lengyel és szövetséges titkosszolgálati elemzések szerint a támadás az Oroszországi Föderáció területéről indult – közölte Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes, a kormánypárt elnöke. Az információt későbbi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki…

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vett a Központi Nyomozó Főügyészség egy rendőri gazdasági vezetőt – jelentette be a szervezet vezetője. Keresztes Imre közleményében azt írta: a vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a héten tíz helyszínen, három embert érintően végeztek összehangolt nyomozati…

Megszűnt a zsúfoltság a büntetés-végrehajtási intézetekben

Az elmúlt években végrehajtott jelentős fejlesztések nyomán megszűnt a hazai büntetés-végrehajtási (bv-) intézetek zsúfoltsága – jelentette ki a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. Tóth Tamás hozzátette: ez azt jelenti, hogy az újonnan épített, illetve kibővített épületek átadásának köszönhetően ma 96 százalékos a hazai bv-intézetek telített

Kiadatási letartóztatásban a kanadai gyilkosok

A Fővárosi Törvényszék – nem végleges végzésében – elrendelte annak a kanadai állampolgárságú nőnek, illetve szlovák-kanadai állampolgárságú férfinek az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben a Kanadai Ontario Kerületi Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot. A Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy a kanadai…

Biden kiállt Putyin előtt Ukrajna szuverenitása mellett

Kijevnek az a fontos, hogy Joe Biden amerikai elnök a Vlagyimir Putyin orosz államfővel szerdán Genfben tartott csúcstalálkozóján kiállt Ukrajna szuverenitása és területi egysége mellett, továbbá új megközelítésben tett említést a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezését célzó minszki megállapodások végrehajtásáról is – jelentette ki…

Erdogan egyre keményebb: nem változtat az Oroszországtól beszerzett légvédelmi rendszerrel kapcsolatos álláspontjá…

Biztonságpiac
-
 21.06.18 08:35Külföld

Törökország nem változtat az Oroszországtól beszerzett Sz-400-as légvédelmi rendszerrel kapcsolatos álláspontján – írta csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökség Recep Tayyip Erdogan török elnök azon nyilatkozatára hivatkozva, amelyet a napokban, azerbajdzsáni látogatása során tett török újságíróknak. Erdogan az interjúban…

Fegyverrel fenyegetőzött egy férfi a gyöngyösi polgármesteri hivatalban, elfogták

Késsel és pisztollyal felfegyverkezve fenyegetőzött egy férfi a gyöngyösi polgármesteri hivatalban, a rendőrök elfogták – közölte az intézmény sajtóreferense. Juhász Marianna tájékoztatása szerint a férfi felfegyverkezve érkezett ügyet intézni a hivatalba, melynek korábban két éven át alkalmazottja volt. Helyismeretét kihasználva jutott el a polgár

Globális Békeindex: békétlenebbé vált a világ a koronavírus-járvány alatt

Csökkent tavaly a konfliktusok intenzitása világszerte, a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés miatt azonban mégis békétlenebbé vált a világ, mindenekelőtt a nemzeti jövedelmekhez mért katonai kiadások relatív emelkedése miatt – áll az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet csütörtökön ismertetett…