Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 45 hír

Jogsértések és az EP-képviselők félrevezetése miatt követelik a Frontex vezetőjének lemondását

Mérce
-
 Ma 15:30Külföld

Fabrice Leggerit az Európai Bizottság és az Európai Parlament egyes frakciói is azzal vádolják, hogy félrevezette az Európai Parlamenti képviselőket és szemet hunyt a Frontex alkalmazottai által menekültekkel szemben elkövetett jogsértések fölött.

Valaki mondja meg Czunyinénak, hogy tízezer felett a halottak száma, mert nem lát a narancsködtől

Sajnos a járvány továbbra is tombol, nem tudni ez még a második hullám vagy már a harmadik eleje.  

Forex kisokos – a devizakereskedés alapelvei

A devizakereskedés első pillantásra bonyolultnak és nehéznek tűnhet egy hagyományos részvényvásárláshoz képest, az alapfogalmak elsajátítása és a megfelelő felkészülés után azonban egy igen érdekes piacot ismerhetünk meg, ahol akár minimális összegeket is befektethetünk.

Először emelkedett tízezer fölé a napi új fertőzöttek száma Izraelben

A koronavírus-járvány kitörése óta először emelkedett tízezer fölé Izraelben az egy nap alatt azonosított új fertőzöttek száma - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet kedden.

Először emelkedett tízezer fölé az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma Izraelben

A hétfőn elvégzett 100 693 tesztből 10 021 új koronavírus-hordozót azonosítottak, ami helyi szinten kiemelkedően magas, 10,2 százalékos pozitív arányt jelent.

Izraelben először emelkedett tízezer fölé a napi új fertőzöttek száma

A koronavírus-járvány kitörése óta először emelkedett tízezer fölé Izraelben az egy nap alatt azonosított új fertőzöttek száma - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet kedden.

Izraelben először emelkedett tízezer fölé az új fertőzöttek napi száma

A koronavírus-járvány kitörése óta először emelkedett tízezer fölé Izraelben az egy nap alatt azonosított új fertőzöttek száma – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, az Ynet kedden.

Izraelben először emelkedett tízezer fölé a napi új fertőzöttek száma

A kórházak, elsősorban Jeruzsálemben, teljesítőképességük határán járnak a súlyos betegek kezelésében.

Spanyolországban több tízezerrel nőtt a fertőzöttek száma a hétvégén

Spanyolországban több mint 84 ezerrel nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a hétvégén. A szaktárca adatai szerint az elmúlt 24 órában diagnosztizált esetszám meghaladta a 7600-at. Százezer emberből átlagosan 689-en fertőzöttek az országban. A járvány terjedése továbbra is gyorsul. A koronavírus egy évvel ezelőtti megjelenése…

Nagy változás az OTP-nél - több tízezer ügyfelet érint

Napi.hu
-
 Tegnap 11:15Belföld

Január 1-jétől az OTP Bank csoportszinten integrálta a befektetési szolgáltatási és privát banki szolgáltatásait - jelentetteb e a pénzintézet.

875 főre csökkent a napi új fertőzöttek és 68 főre az elhunytak száma

Eddig mindössze közel 130 ezer emberre való oltóanyag érkezett az országba, a rendelkezésre álló vakcinák nagy részét már beoltották.

Tízezerért adott túl a lopott robogón - két nap alatt el is fogták a rendőrök

A 34 éves V. Róbert január 12-én éjjel lopott el egy robogót a kerületből - utóbb kiderült, tízezer forintért még aznap eladta a motort.A kerületi nyomozók azonosították, majd január 14-én el is fogták a feltételezett elkövetőt, írta meg a police.hu. 

Több tízezer olasz éttermes kinyitott járvány ide vagy oda

Megunták az olasz vendéglátósok a koronavírus járvány rossz kezelését, a gazdasági krízist, a sok halottat, és a kormányzati semmittevést, így több ezer éttermes kezd lázadásba Olaszországban és kinyit.  Az Esti Újság úgy tudja több mint 50 ezer éttermes csatlakozott.   Dögöljön meg a kormány! Ezt a jókívánságot az olasz éttermesek a…