Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 261 hír

Egy másfél kilós sonkáért öltek meg két idős embert Kislángon

A 26 éves elkövetőt akár életfogytiglani börtönre is ítélheti a bíróság.

A szomszédhoz is megpróbált betörni a férfi, aki húsért ölhetett meg két idős embert Kislángon

A 26 éves K. Károly nem messze lakott a kettős gyilkosság helyszínétől. Tudta, hogy előző nap disznóvágás volt.

800 ezret is kaszálhat egy Wolt futár: rengeteg embert keresnek a nagyvárosokban

"A pandémia a fogyasztói szokásokat változtatta meg, nem gondolom, hogy ezek teljesen vissza fognak állni, és az emberek nem rendelnek majd ételt online. Hiszen látják a szolgáltatás előnyét" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában

Belgium visszafogadja az iszlám terroristák gyermekeit és feleségeit

Az Iszlám Állam terrorcsoport szíriai és iraki veresége után nagy számban kerültek a belga állampolgárságú iszlám harcosok feleségei és gyermekei az Is ellen harcoló kurdok által felügyelt fogolytáborokba. Őket most Belgium visszafogadja - írja az Erdély.ma brüsszeli tudósítója.

Kritikus állapotban vittek kórházba egy megkéselt embert Melbourne-ben

Origo
-
 Tegnap 23:00Baleset-bűnügy

Egy partin történt a támadás, többen kórházban vannak.

Embertelen munkával írt vb-történelmet a több sebből vérző rp. gyorskorcsolya-válogatott

m4sport.hu
-
 Tegnap 21:58Sport

Bánhidi Ákos csapatmenedzser szerint csapata a legnagyobb mélységekből is képes azonnal felállni.

Ahol a terroristák húztak hasznot az arab tavaszból

Magyar Hang
-
 Tegnap 21:10Külföld

Az iraki tragédia nem csak Bagdad, hanem a Nyugat kudarca is egyben.

A hétvégén több mint 190 embert vettek fel a batajnicai kórházba

Magyar Szó
-
 Tegnap 21:03Határtalan

Tatjana Adžić Vukičević, a batajnicai járványkórház igazgatója elmondta, hogy eddig ez volt a legnehezebb hétvége a kórházban. Az elmúlt öt napban 500 beteget vettek fel - mondta az RTS-nek adott nyilatkozatában.

Megöltek két embert a Fejér megyei Kislángon

A rendőrök már el is kapták a gyanúsítottat.

A terror földjén találkozott a pápával a magyar államtitkár

Blikk
-
 Tegnap 18:50Külföld

A pápával találkozott Azbej Tristan államtitkár.

Kevés embert kerül el életében

Boon
-
 Tegnap 18:30Életmód

Az akné általában egy alacsony intenzitású, nem fertőző, gyulladásos bőrbetegség, mely jellemzően kamaszkorban jelentkezik.

HÉV-en támadó szatír: már 12 embert előállítottak, de nem volt köztük az elkövető

Nyomozócsoport is alakult, a tettesről grafika készült, a rendőrség nettó 1 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Az eltelt 46 nap alatt a nyomozócsoport és a kiegészítő egységek munkatársai közel 600 liter kávét fogyasztottak el, szolgálati autókkal 3000 kilométernyi, gyalogosan közel 250 kilométer távolságot tettek meg. Teljesítettek 470 ó

Kiderült: eddig ennyi embert sikerült beoltani Szlovákiában

Blikk
-
 Tegnap 15:42Külföld

Az elmúlt egy napban 97 koronavírus-fertőzött hunyt el Szlovákiában.

Gulyás: jövő szerdáig további 400 ezer embert tudnak beoltani Magyarországon

Jövő szerdáig további 400 ezer embert tudnak beoltani koronavírus ellen Magyarországon, ami Európában az első helyet biztosítja az országnak – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Gulyás Gergely kiemelte: Magyarország májusig 3,5 millió emberrel többet tud beoltani, mint azok az…