Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 500 hír

Egy brit kutatás szerint öt hónapig kaphat immunitást az, aki átesett a koronavíruson

Egy júniustól novemberig tartó kutatás eredményeként jutottak erre az eredményre. Az angol népegészségügyi szolgálat friss kutatása szerint legalább öt hónapig kaphat védettséget az, aki korábban már elkapta a koronavírust. A kutatásból az is kiderül, hogy a már megfertőződöttek körében mintegy 83%-kal alacsonyabb az újrafertőződés…

Győri lakás 54 millióért – 100 négyzetméter, tágas, polgári környezet Révfaluban

Kisalföld
-
 Ma 12:20Megyei

A ház 1930-ban épült de folyamatos és gondos karbantartásnak köszönhetően megőrizte a korabeli patináját.

12 dolog, amit nem tudtál az Aki legyőzte Al Caponét című filmről

Port
-
 Ma 12:20Film

1899-ben ezen a napon, január 17-én született a világ egyik leghírhedtebb bűnözője – aki többek közt az olyan filmeknek köszönheti ismertségét, mint Brian De Palma 1987-es műve, amiről az évforduló kapcsán összeszedtünk nektek egy tucatnyi érdekességet.

Visszavonta a vádat az áldoktor, aki rágalmazásért perelte be a tudományos végzettségét kétségbe vonókat

Telex
-
 Ma 12:14Tudomány

A grapefruitmagot soha nem látott grapefruitmag-kivonatot áruló Csabai Zsolt az általa indított perben maga szolgáltatott bizonyítékot arra, hogy neten vette a doktori címét.

Száz többletpontot kaphat a felvételin, aki ezen a versenyen dobogós lesz

Száz többletpont jár az innovációs verseny dobogósainak a felsőoktatási felvételin.

Kiakadtak a DK-s polgármesterek: nem fogják szó nélkül hagyni, hogy Orbánék kifosszák az önkormányzatokat

ATV
-
 Ma 11:55Belföld

A DK-s fővárosi kerületek tételesen tájékoztatni fogják a lakosokat, hogy Orbánék milyen elvonásokkal sújtják őket – jelentették ki közös sajtótájékoztatójukon a polgármesterek.

Hét évet kapott a szlovák apa, aki éveken keresztül megerőszakolt egy kislányt a játszótérről

  Korábban már írtunk róla, hogy Peter K.-t 2019 végén tartóztatta le a rendőrség majd helyezték vizsgálati fogságba. Ez sokakat sokkolt a környezetében, ugyanis a férfinak három fia van és rendezett életet él. Legalábbis látszólag. Az egész a vád szerint még 2015-ben kezdődött, és évekig tartott, mire a lány összeszedte minden bátorságát és…

Pécsi virológusok: Olyanoknál azonosították a koronavírus brit mutációját, akik nem utaztak

HVG
-
 Ma 11:48Belföld

A koronavírus brit mutációjának hazai megjelenéséről írtak a Virológia Pécs Facebook-oldalán.

Vakcina: vita robbant ki a német kormányban, hogy milyen jogokat kapjanak, akiket már beoltottak

Azoknak, akiket már beoltottak a COVID-19 ellen, meg kell engedni, hogy másoknál korábban étterembe és moziba menjenek - mondta egy német miniszter, ellentmondva a német kormány más tagjainak, akik eddig ellenezték az oltottak különleges szabadságait.

Óbuda DK-s polgármestere kiadta az útját a kerületi lapkiadónak

Huszonöt év után a Kiss László balliberális polgármester által irányított óbudai képviselő-testület szerződést bontott a kerület önkormányzati lapját kiadó Impress-Régió Kft

Beszóltak Vajna Timinek, aki egy mondattal elintézte a dolgot

Liner
-
 Ma 11:38Divat

Vannak helyzetek, amikor már Timi sem tudja megállni, hogy ne válaszoljon egy sértő, bántó negatív kommentre, és ez így volt most is.

Félegyházi férfiak loptak el egy lezárt, de nem rögzített kerékpárt

Két kiskunfélegyházi férfi lopott el a gyanú szerint egy kerékpárt, ügyükben a rendőrök vádemelést javasolnak. Mutatjuk, hogyan védekezhetünk az efféle esetek ellen.

Világjátékok: az elmúlt 40 év legjobb versenyzőjét keresik – Kanyó Dénes is a jelöltek között

NSO
-
 Ma 11:33Sport

A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) szervezésében megválasztják az elmúlt 40 év legjobb versenyzőjét, és Kanyó Dénes uszonyosúszó is a jelöltek között szerepel – olvasható a Magyar Búvár-szakszövetség oldalán.

Lókút mindenkit hazavár – Az ötszáz lelkes kis bakonyi falu polgármesterével beszélgettünk

Veol
-
 Ma 11:30Megyei

Kívülről nehéz elképzelni, hogyan lett az egykori pesti lány a mintegy ötszáz lelkes kis bakonyi falu, Lókút polgármestere. Hivatali szobájának ajtajára egy évvel a választások után sincs még kiírva Sümeginé Hegyi Ilona Adelheid neve – ennyit a fontossági sorrendről.