Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 500 hír

Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy nyitott könyv legyen számunkra az univerzum

Az ASKAP nagyszabású rádiótávcső-rendszer mindössze 300 óra munkával képes volt nagyjából hárommillió galaxis feltárására.

Egy pont került a mislenyi zsebbe

Bama
-
 Ma 16:20Sport

Az elmúlt héten csak a Kozármisleny utánpótlás-labdarúgói voltak pályán a két legidősebb korosztályban a régiós bajnokságban. A kék-fehérek Szekszárdra látogattak, ahol nem értek el nagy sikereket.

Ismét sok felajánlás érkezett a járvány miatt bajba került emberek megsegítésére

Tavasszal 130 millió forintos támogatási összeg gyűlt össze a Városi Segélyalapba, most több mint 80 millió forint van benne, s folyamatosan érkeznek felajánlások.

Szita Károly még a saját csicska-médiájában sem mert ellent mondani Orbánnak

Pedig a kaposvári emberek érdeke ezt diktálná a polgármesternek.

Röpi: két magyar került be az európai szövetség bizottságaiba

Hoboth Sándor és Ludvig Zsolt is bekerült az Európai Röplabdaszövetség (CEV) egy-egy bizottságába.

Vuhan-akták: rejtélyes belső dokumentum került elő a Covid-19-ről

A kínai média olyan teóriákat kezdett el gyártani az országban, hogy a koronavírus-járvány valójában nem is Vuhanból indult, hanem valahonnan

Újabb óvodások és dolgozók kerültek karanténba Kecskeméten

Kecskeméten folytatódik a tesztelés az óvodákban és a bölcsődékben.

Merkel meghátrálhatott vétóügyben, azonnal erősödni kezdett a forint - Orbánék győztek?

Blikk
-
 Ma 15:03Külföld

Folyamatosan zajlanak a háttérben a tárgyalások, egy most kiszivárgott hír szerint közel lehet a megállapodás, amelyet Orbán Viktor magyar, és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is elfogad.

Újabb csoportok kerültek karanténba Kecskeméten

Ezen a héten is folytatódik a bölcsődékben és az óvodákban a dolgozók szűrése. Tegnap újabb csoportokat kellett karanténba küldeni, mivel fertőzött munkatársakat találtak az intézményekben.

Ezek most a legmegbízhatóbb autók, meglepő márka került az első helyre

Origo
-
 Ma 14:56Autó-motor

A két másik dobogós megszokott szereplő az ilyen listákon.

Soros György újabb cikket írt a lapba, amelyben Orbán cikke nem ütötte meg a mércét

Soros György hétfői cikkében rámutatott: az EU ma – amint azt a pénzügyi csomagra vonatkozó magyar és lengyel vértó is mutatja – túlságosan megosztott ahhoz, hogy most örök kötvényeket bocsásson ki, de a tagállamok megtehetik ezt – és meg is kell tenniük. Soros megemlítette, hogy korábban az EU számára javasolta efféle kötvények…

Orbán stratégiai hibát vétett

A magyar és a lengyel miniszterelnök úgy blöfföl az uniós játszmában, hogy nagyon gyenge kártyák vannak a kezében. Már a német nagyipar is háborog. Hegedűs Dániel, a berlini German Marshall Fund munkatársa elemzett.

Elérhető közelségbe kerültek a 2015-ös párizsi klímaegyezmény céljai

A most közzétett "optimista elemzés" hátterében az elmúlt hónapok fejleményei állnak.

Mi került 262,8 millió forintba Kerecsenden a háziorvos szolgálati lakásán?

Állami támogatással épült az országban 13 szolgálati lakás, köztük az Eger melletti településen. Kérdés, hogy százmilliókat kiadni egy-egy házért reális volt-e.