Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 500 hír

Egy idős német járókelő félrelökte az M1 berlini tudósítóját, mert nem fért el tőle a járdán

444.hu
-
 Ma 21:39Kultúra

Úgy tűnik, az úriember nem értette, hogy élő kapcsolás zajlik, kiabálni és bökdösni kezdett, majd az ezután sem reagáló magyar asszonyt félrelökve továbbment.

Vitézy Dávid tagadja Karácsonyék dugódíjas állításait

A Telexen a főpolgármester kabinetfőnöke, majd egy posztban a főpolgármester azt állította, hogy a Galvani hídhoz kapcsolódóan a dugódíj bevezetését tervezi a kormány, ám ez nem felel meg a valóságnak – közölte a Facebookon Vitézy Dávid.

Nem fontosak a nemzeti kisebbségek az uniónak

Az Európai Bizottság a héten az Európai Parlament támogatása ellenére megismételte a határozatát, mely szerint nincs jogszabályalkotási felhatalmazása a nemzeti kisebbségek védelmének ügyében, noha az ügy Európa lakosságának több mint 10 százalékát érinti.

Az államfőt valóban lehallgatták

A kihallgatások során számos bizonyítékot sikerült begyűjteni.

Aki a legjobban járt azzal, hogy már nem Trump az elnök

Nem kevesebb, mint 835 év börtönt úszott meg Sholam Weiss, az Amerikában „az évszázad csalója”-ként emlegetett volt üzletember.

A Népszava karikatúrája nem akadályozta a keresztényeket a szabad vallásgyakorlásban

Elmagyarázta a bíróság, miért nem vallásgyalázás együtt ábrázolni Jézust és Müller Cecíliát. A bíróság közleménye szerint „a keresztény közösséghez tartozó katolikus felperes” –  Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselő – azt kérte, a törvényszék állapítsa meg, hogy a lap megsértette a teljes keresztény vallási közösség méltóságát, így az ő…

Utóünnepség a nyíregyházi állatkertben: így örültek a leszedett karácsonyfáknak a megajándékozott nagymacskák

Meglehetősen vadul utókarácsonyoztak a nyíregyházi állatkert oroszlánjai, tigrisei, leopárdjai. Vízkereszt után, farsang előtt fenyőfavadászattal ünnepeltek a hatalmas ragadozók. Gondozóik leszedett karácsonyfákkal ajándékozták meg őket, ugyanis valamiért nagyon kedvelik a tűlevelűeket.

Megvan, hová költözik Budapestről az ATP-tenisztorna

Infostart
-
 Ma 21:12Sport

A párizsi nyílt teniszbajnokság egyik kisebb felvezetőversenyéről van szó.

Kegyetlenség: kismacskákat dobott át a drótkerítésen egy veszprémi férfi – A súlyos sérüléseket szenvedő állatok nem…

Blikk
-
 Ma 21:08Belföld

Macskákat dobált át a drótkerítésen egy férfi, mert az állatok zavarták őt az udvarában.

Tüttő nem véletlenül lehetett jelen az A-Híd rendezvényén

– Magánvállalatok nem véletlenül szoktak meghívni politikusokat a rendezvényeikre, és annak is nyilván megvan az oka, hogy Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes is részt vett a Lánchíd-felújítás tenderén nyertes A-Híd Zrt

Kilábalt a bajból a hazai álláspiac? Növekedéssel számolnak a cégek

A koronavírus második hulláma már egyáltalán nem érte a márciusihoz hasonló sokként a hazai munkaerőpiacot. 2020 utolsó három hónapja a stabilizálódás és a jövőre való felkészülés jegyében telt, az új álláshirdetések száma

Megduzzadt ujjak: ez állhat a háttérben

Ha egyszer csak észrevesszük, hogy a gyűrűink szorossá váltak, vagy esetleg fel sem tudjuk húzni őket, akkor nem kell feltétlenül megijednünk. Az ujjak megduzzadásának számos oka lehet, és ezek közül nem mindegyik utal betegségre.

Drámai zuhanás Bécs turizmusában is

74 százalékos visszaesést regisztráltak a vendégéjszakák számában tavaly.

Főbe lőtte magát egy férfi Budapesten

Index
-
 Ma 20:59Belföld

Már késő volt, mire a hatóságok a helyszínre érkeztek.

Bugár: Ha a három pártnak nem sikerül megegyeznie, legalább az MKP és a Most-Híd egyezségre juthatna

Nyitókép: TASR/Henrich Mišovič   Amennyiben a három pártnak nem sikerül megegyeznie, legalább az MKP és a Most-Híd egyezségre juthatna – konstatálta Bugár Béla, a Most-Híd egykori elnöke, aki a magyar pártok lehető legtágabb egyezségét szorgalmazza.   Bugár szerint a pártoknak hamarosan meg kell egyezniük abban, hogy hárman…