Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 500 hír

Jóval többet telefonálunk a járvány alatt

Kevesebb barangolós hívást indítottak a magyar felhasználók az utazások hányában, ám a beszélgetések hosszabbak voltak.

A bölcs mérlegelés most hiábavaló – A bunkósbot ész-érvnek nem jó, de időnként hatásos

”Boldog az a nép, amelynek történelme unalmas!” – mondta valamikor egy bölcs, s bizonnyal igaza volt. Ránk most ismét izgalmas

Orbán Viktor kért magától valamit, de csak részben teljesítette

Újra külön idősávban vásárolhatnak a 65 éven felüliek, és már egy harmadik vakcináról bizonyosodott be, hogy hatásos lehet a járvány megelőzésében. Járványhírlevél.

A kormányfő szerint a decemberi tömeges tesztelés nem lehet önkéntes alapú

Az országos tesztelés következő, decemberi fordulója nem lehet önkéntes alapú – jelentette ki Igor Matovič kormányfő.   „Nekünk arról kell döntenünk, hogy vagy tömeges tesztelés lesz, vagy Sulík kolléga kiáll mindenki elé és bejelenti, hogy kemény lockdown következik”   – mondta Matovič, aki arra is rámutatott, hogy harmadik lehetőség…

Putyin: "kivárunk, ezért nem gratuláltunk még Bidennek"

Arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy hallgatásuk elrontja a kétoldalú viszonyt, miközben a többi ország vezetője már gratulált, az orosz államfő annyit mondott: "az elrontott viszonyt már nem lehet elrontani".

Ilyet még biztosan nem láttatok: egy fa tetején tanul a szibériai diák

Eduline
-
 Ma 16:51Karrier

A digitális oktatás nem egyszerű senkinek, de vannak extrém esetek. Ilyen például az a szibériai egyetemista fiú, akinek fel kell másznia egy fa tetejére, hogy tanulhasson.

Wolff nem aggódott Russell jövője miatt

F1világ
-
 Ma 16:49Forma1

Soha nem aggódott igazán George Russell jövője miatt a Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff, habár egy ideig kérdéses volt, hogy a brit pilóta megtarthatja-e ülését a Williamsnél 2021-re.

Németországban már decemberben elkezdődhet a lakosság oltása

A németek több mint 300 millió adag oltóanyagot kötöttek le.

Örökbefogadás a Covid idején – A megszokottnál többen keresték az Állatbarát Alapítványt

Többen szeretnének kutyát örökbe fogadni az elmúlt időszakban a megszokott érdeklődéshez képest, mivel csak azok mehetnek ki az utcára este nyolc óra után, akik kutyát sétáltatnak. Ezt a tendenciát tapasztalják Nyíregyházán is az Állatbarát Alapítvány munkatársai. Egy kutya örökbefogadása vagy vásárlása pedig közel húsz évig jelent…

Ha délutánra csúszik a tesztelés, egész nap nem ehetnek és ihatnak az óvodai dolgozók

Az egyik budapesti óvodában például 12 és 16 óra között tesztelnek.

Koronavírus: Decemberben kezdődhet a német lakosság oltása

Jens Spahn kiemelte: büszkeséggel tölti el, hogy hazája a BionTech, a CureVac és az IDT Biologika révén az élen jár a koronavírus-világjárvány megállításához szükséges oltások fejlesztésében. A kormány valamennyi fejlesztést támogatja, így az IDT Biologika 30 millió eurót (10,9 milliárd forint) kapott előre a német lakosságnak lekötött…

Sokan keresik, de nem tudják beadatni az influenza elleni oltóanyagot

ma7.sk
-
 Ma 16:45Életmód

Jelentősen megnőtt a kereslet az influenza elleni oltóanyag iránt. A probléma viszont az, hogy az emberek hiába keresik, jelenleg nem kapható. Az újabb szállítmányt decemberre ígérték, de még kérdéses, hogy megérkezik-e.

Már decemberben megkezdődhet a németek oltása

A németek több mint 300 millió adag oltóanyagot kötöttek le. Legkésőbb 2021 elején, de talán már idén decemberben elkezdődhet Németországban a lakosság oltása az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen – mondta Jens Spahn, a szövetségi kormány egészségügyi minisztere hétfőn az IDT Biologika oltóanyag-fejlesztő és -gyártó társaság…

Több mint 20%-os részesedést szerzett a CIG Pannóniában Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik alkuszcége

A CIG Pannónia Életbiztosító közleménye szerint az MNB engedélyezte, hogy a biztosítóban a Hungarikum Alkusz Kft. 20%-os határértéket meghaladó, de 33%-ot el nem érő közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen.