Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 500 hír

Lavrov: Moszkva kész kielégíteni Bagdad minden haditechnikai igényét

Oroszország kész kielégíteni Irak minden haditechnikai igényét az orosz hadiipar termékeiből – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor fogadta iraki hivatali partnerét, Fuad Huszeint. Lavrov bejelentette, hogy a közeljövőben az orosz fővárosba várják Dzsuma Inad iraki védelmi minisztert, akivel részletesen megvitatják majd a hadi

Minden síterep bezár Európában?

A német kancellár a teljes európai síturizmus felfüggesztését sürgette. Mint panaszolta: az osztrákokkal nehéz lehet dűlőre jutni. Több országban is úgy gondolják, hogy január közepén, vélhetően javuló helyzetben kellene megkezdeni a szezont.

„Mindenki azt mondja, csoda hogy élek”

Nagy Gergelyné élete május közepén változott meg gyökeresen. Egyik pillanatról a másikra olyan súlyos köhögő-rohamot kapott, hogy mentőt kellett hozzá hívni. Állapota félelmetes gyorsasággal romlott, pár óra múlva lélegeztetőgépre került, és át kellett szállítani az egyik budapesti járványkórházba.

Donald Trump: még sok minden történni fog január 20-áig

Tömeges csalás volt a választásokon, de ha az elektori testület Joe Biden demokrata párti jelöltet választja, akkor ő átadja a Fehér Házat - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este azon a videokonferencián, amelyen az amerikai katonákat köszöntötte hálaadás napja alkalmából.

Minden autóst érint: a dátum, amire ha nem figyelnek, tízezreket bukhatnak

A kötelező biztosítást évente újra kell kötni. A biztosító, amellyel leszerződtünk minden évben értesíti az autó üzemeltetőjét a lejáratról, vagyis nem kell fejben tartani a határidőt. Ha nem teszünk semmit, a szerződés automatikusan meghosszabbodik, vagyis nem fordulhat elő, hogy az autónk kötelező biztosítás nélkül marad. De akkor mi a jelentőség

Karácsonyi ajándékok 5000 Ft alatt a család minden tagjának

A karácsony nem a tárgyakról szól, hanem arról, hogy együtt van a család. Ám az ajándékozás ugyanúgy része az ünnepnek. Adni és kapni is öröm. Válassz olyan karácsonyi ajándékot, amivel örömet szerzel úgy, hogy közben nem költesz sokat. Rengeteg ötletet összegyűjtöttünk a családnak! Ajándékok kisgyerekeknek: Könyvek: Mesekönyv, mint…

Tanár volt, a szó minden értelmében

Lakat Károly, aki ma lenne százéves, a második világháború történetéről írta doktori disszertációját, aztán a csatákról kérdezte a néphadsereg főtisztjeit.

Képezzünk magunkat: Mi mindent ad a Google egy vállalkozásnak?

Metropol
-
 Ma 03:20Kultúra

A legtöbb figyelmet azok a programok kapják majd, amelyek egy vállalkozás, egy cég szempontjából kihagyhatatlanok.

A magzat fejlődése a negyedik hónapban

A negyedik hónapban a baba már folyamatos mozgásban van, csontjai pedig egyre szilárdabbak, így egyre nagyobb az esély, hogy édesanyja is megérezze az apró rúgásokat.

Az alapfizetés mindennél fontosabb

UniLife
-
 Ma 00:00Karrier

Drasztikusan megugrott a magasabb alapbér iránti igény

Nagy a baj: Mindenét elveszítheti a botrány miatt a világsztár

ContextUs
-
 Tegnap 23:11Kultúra

Depp még december 7-ig fellebezhet a fellebviteli bíróságon.

Legyen Minden Otthon Biztonságos Hely

onBrands
-
 Tegnap 22:33Gazdaság

Ezt mondja az IKEA és a NANE közös kampánya.

Érintésmentes lázmérők és véroxigénszint mérők akcióban a Tomtop oldalán

NapiDroid
-
 Tegnap 21:20Mobiltech

Manapság már egész olcsón hozzá lehet jutni korrekt értintésmentes lázmérőkhöz, és ha valakinek nincs még ilyenje otthon, akkor ajánlott is beszerezni egyet. A Tomtop oldalán most két típust is leakcióztak, ráadásul véroxigénszint mérő is jár hozzájuk ajándékba. Érintésmentes lázmérő + véroxigénszint mérő csomagok Két verziót is…

Pásztor Anna: Mindenem fáj, de arra gondolok, bárcsak sose lenne vége

Origo
-
 Tegnap 20:40Bulvár

Az Anna and the Barbies énekese a koronavírus-járványról, a Dancing with the Starsról és egy tervezett karácsonyi koncertről is beszélt az Origónak. Interjú.