Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 213 hír

Alternatív elméletekkel áll elő a kínai média a koronavírus-járvány kitörése kapcsán

Liner
-
 Ma 20:18Külföld

Egyre elfogadottabb elméletnek tűnik a kínai állami médiában, hogy a koronavírus-járvány azért tört ki Vuhanban, mert egy fagyasztott élelmiszerszállítmányon keresztül hozták be a közép-kínai városba

Kőzetmintáért indult a legújabb kínai holdszonda és vasárnap már pályára is állt a Hold körül

44 évvel a Holdról legutoljára kőzetmintát a Földre juttató automatikus holdszonda, a Luna-24 után most egy kínai űreszköz indult a Hold felé, hogy akár 2 kg holdi anyagmintával térjen vissza bolygónkra. Vasárnap már holdkörüli pályára is állt. November 23-án 20:30 világidőkor a kínai Hajnan szigetén található Vencsang (Wenchang Spacecraft…

Szomorúan fogadta a Fidesz-KDNP Szájer József döntését

A Fidesz-KDNP az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: szomorúan fogadták, hogy Szájer József lemond EP-képviselői mandátumáról.

Nem adott elsőbbséget, halálos balesetet okozott

Tehergépkocsi ütött el egy kerékpárost Dévaványán. A kerékpárral közlekedő nő a kórházba szállítását követően elhunyt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte. Közúti baleset okozása bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy 49 éves férfit. A férfi 2020. február 28-án 8 óra 45 perc körül Dévaványán, a Széchenyi utca és az Eötvös utca…

Az oktatási ombudsman szerint jogsértő az Szfe kuratóriumának döntése

Az oktatási jogok biztosa szerint jogsértő a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (Szfe) fenntartó alapítvány kuratóriumának az oktatást felfüggesztő döntése – közölte a hallgatói kommunikációs szolgálat. Az egyetemet fenntartó kuratórium november 6-án döntött arról, hogy a tanév 2021. február 1-től folytatható az intézményben. Több hallgató…

Nem adott elsőbbséget, halálos balesetet okozott a teherautós

Teherautó ütött el egy biciklist Dévaványán.

Elindult a kínai mintagyűjtő küldetés

SG
-
 Ma 10:33Tudomány

Sikerült a fellövés, jöhet a minta begyűjtése a Hold felszínéről.

Meghozták a döntéseket

Továbbra sem emeli meg az önkormányzat a helyi adók mértékét - erről is döntött a város vezetése. A veszélyhelyzet miatt ülést nem tarthatott a képviselő testület, a polgármester dönthetett ebben a kérdésben is. Dr. Csáky András azonban most is frakciókkal történt egyeztetés után hozta meg a döntéseket több mint 30 előterjesztés…

Liverpool: Milner kifakadt, a Var döntéseit nehezményezi

Mint ismert, a Liverpool 1–1-es döntetlent játszott szombat délután a Brighton otthonában a Premier League 10. fordulójában. A videobíró két liverpooli találatot is érvénytelenített les miatt, majd a hosszabbításban megítélt egy büntetőt a hazaiak javára. Bár ezek közül csak az első lesgól volt vitatható, a PL-címvédő rutinos játékosa,…

Ittasan okozott balesetet Ságújfaluban, befejezték a nyomozást a rendőrök

A rendőrség tájékoztatása szerint, egy 29 éves karancssági lakos, Ságújfaluban az általa vezetett gépkocsival egy családi ház kerítésének ütközött. A balesetben két utas sérült meg.

Ittasan okozott balesetet; befejezték az eljárás vizsgálati szakaszát a rendőrök

Ittasan okozott balesetet; befejezték az eljárás vizsgálati szakaszát a rendőrök Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság2020. 11. 29., v - 08:51 Ságújfaluban ütközött családi ház kerítésének az általa vezetett gépkocsival egy 29 éves férfi; a balesetben két utas sérült meg.

Fekete csuklyások randalíroztak Párizsban, felgyújtották a jegybank bejáratát, autókat döntöttek fel

Több mint százezren tüntettek szombaton hetven francia nagyvárosban a nemzetbiztonsági törvény vitatott módosítása ellen. Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni, többen közülük összecsaptak a rendőrökkel, akik közül legalább 23-an megsérültek.

A repülőgépekre veszélyes darázs, amely talán már légi katasztrófát is okozott

Csapdába kellene csalni a darazsakat a repülőterek környékén.

Ezt miért? Az Aldiban egy nő több száz üveg piát tört ripityára, csúnya 40 milliós kárt okozott – videó

Szorgalmasan végezte a dolgát, senki nem avatkozott közbe, pedig az elkövető még meg is sérült a törés-zúzás közben. Egyelőre senki nem érti, mi lelte a hölgyet, de viccnek nagyon nem volt jó. Angliában, Stevenage városának egyik Aldi szupermarketjében történt a nap legértelmetlenebb bűnesete. Egy nő, szürke kapucnis pulóverben bement a…

Nem adott elsőbbséget, halálos balesetet okozott

Nem adott elsőbbséget, halálos balesetet okozott Békés Megyei Rendőr-főkapitányság2020. 11. 29., v - 07:44 Tehergépkocsi ütött el egy kerékpárost Dévaványán. A kerékpárral közlekedő nő a kórházba szállítását követően elhunyt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.