Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 500 hír

Megígérték, hogy segítenek a gyermekvédelmi rendszer anyagi problémáin, nem lett belőle semmi

A szociális és gyerekvédelmi rendszer működtetéséhez szükséges összegek nélkül hagyta jóvá a román kormány a legutóbbi – idei harmadik – költségvetés-kiigazítást. Ez jelentős anyagi terhet ró a megyei önkormányzatokra.

A magyar kormány beleegyezik, hogy az EU megemelje 2030-as klímacéljait

Csak éppen azzal a feltétellel, hogy ez ne érintse Magyarország kötelezettségeit.

Hercsel Adél: Most akkor hogy is van ez?

A második olyan cikket fedeztem fel az egyik konkurens médiumon ami szó szerint, copy-paste.

Maradona: az ember, akit kicsinált, hogy isten lett belőle

Talán Diego Maradona is elhitte magáról, hogy istenné lett, miközben az emberek között is a legesendőbbek közé tartozott. A tömeg, amely annyira vágyott istent faragni belőle, ugyanolyan kéjjel örvendezett az összeomlásán. Kár érte.

Átmászott az M5-ös autópálya sövényén, hogy a szemben lévő leállósáv segélyhívóját használja

Sajnos ismét döbbenetes felvételt kaptunk egyik olvasónktól. Olyat tett a – vélhetően lerobbant – kishaszon gépjárműnek a sofőrje, AMIT SOHA…

"Ez a bizonyíték, hogy milyen piszkos dolgok történtek a Smer kormányzása idején" – így reagáltak a politikusok Janko…

Ismételten azt üzente Robert Ficónak, a Smer-SD elnökének, hogy a beismerő vallomás enyhítő körülmény, ezért működjön együtt ő is a rendőrséggel és az ügyészséggel. Az SaS szerint a volt államtitkár beismerő vallomása a bizonyíték, hogy „milyen piszkos dolgok történtek a Smer kormányzása idején, és szétlopták az országot”. „Már több mint…

Sándorfalván szétszerelik a padokat, hogy fékezzék a koronavírust

Fotó: Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal „Nem gondoltunk rá, hogy további korlátozásokat kell bevezetnünk, de sajnálatos módon szükség van arra, hogy a közterület használati engedélyeket visszavonjuk és a közterületi padok ülőfelületét pedig eltávolítsuk, mert az azoknál történő gyülekezések fertőzési gócpontokká válhatnak” – jelentette…

Ennyit fizetett a Crytek, hogy megakadályozza a Denuvo a Crysis Remastered feltörését

GameStar
-
 Ma 20:03Gaming

Kiszivárgott egy szerződés, amin pontos összegek szerepelnek.

Itt a magyar sofőrök 10+1 pontja: tartsd be te is, hogy mindenki hazaérjen!

Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint világszerte évente több mint 1,35 millióan vesztik életüket közúti balesetben, amelyek leggyakrabban gyorshajtás, ittas vezetés és drogfogyasztás, bukósisak, biztonsági öv és gyerekülés

A Microsoft dolgozik azon, hogy a multiplatform játékok jobban fussanak Xbox Series X-en

GameStar
-
 Ma 20:01Infotech

Hiába erősebb papíron az Xbox Series X, több teszt is azt mutatja, hogy PlayStation 5-ön ugyanazon játékok simábban mennek.

Radnóti húga nem érdemelte meg, hogy testvére árnyékában éljen

Erdélyi Ágnes korának tehetséges írója és költője volt, aki a határon túli magyar fiatalok mindennapi küzdelmeit adta át műveiben.

Egy kisgyerek megható üzenettel hagyta a parkban a kutyáját, hogy megmentse az életét

Egy mexikóvárosi park egyik padjához kötöztek egy megszeppent kiskutyát, és hagytak