Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 500 hír

Szép volt: hamarabb elkapták a tóparti tolvajokat, minthogy feljelentették volna őket

Velencén, a Korzó területén vette magához három fiatal az őrizetlenül hagyott táskát, benne több százezer forintnyi értékkel. A törölközővel letakart táska nem véd meg a tolvajoktól. Használjon értékmegőrzőt, vagy vízálló táskát, ha fürdeni megy! Velencén teljesített szolgálatot 2020. augusztus 7-én este egy készenléti járőrpár, amikor…

Jordán Tamás: Félelemmel tölt el a gondolat, hogy a művészeti képzés helyett ideológiai átnevelés lesz

24.hu
-
  Ma 16:28 Színpad

Jordán Tamás Vidnyánszky Attilának mint “a mai színházi életünk pápájának” üzent.

Merkely Béla szerint fontos, hogy minél többen megkapják az influenza elleni védőoltást

A koronavírus-járvány második hulláma jó eséllyel enyhébb lehet, mint az első, hiszen a kutatók már jobban ismerik a vírust. Ugyanakkor ehhez szükség van a lakosság józan óvatosságára is – nyilatkozta a Heteknek Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora.

Félévszázados tiltás tűnhet el – megnéztük, hogy áll a római-parti szabadstrand

47 éve nem lehet fürdeni a Dunában Budapesten, de a tilalom megszűnhet: a III. kerületi önkormányzat szabadstrandot létesít a Rómain, amely reményeik szerint jövőre készül el. Hol lesz pontosan a strand? Fürdőzésre alkalmas a Duna vízminősége? Tényleg ingyenes lesz? Ezeknek a kérdéseknek is utánajártunk. A Duna fővárosi szakaszán 1973…

Tömegverekedés tört ki egy belga strandon, több rendőr megsérült - videó

Origo
-
  Ma 16:20 Baleset-bűnügy

Többen homokkal és napernyőkkel dobálták egymást és a rendőröket. Három belga tengerparti város kitiltja az egynapos

Erőteljes földrengés rázta meg Észak-Karolinát - képek, videó

A Richter-skála szerinti 5,1-es erősségű földmozgás helyi idő szerint délben pattant ki Sparta településnél.

Kiszivárgott videón nézhetjük meg a Samsung Galaxy Z Fold 2-t

PCWorld
-
  Ma 16:11 Mobiltech

Még több szögből lehet megcsodálni a következő összehajtható Samsung okostelefont, a Galaxy Z Fold 2-t.

Megvan a Fradi ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőben

A svéd bajnok még sosem mérkőzött meg magyar ellenféllel, a Ferencváros lesz az első.

Hogyan fedezhető fel a rejtett magas vérnyomás?

Női NetCafe
-
  Ma 16:09 Egészség

Mindenki által ismert, hogy az orvosnál sokaknak magasabb lesz a vérnyomása. Néhány embernél ennek pont az ellenkezője történik: normál értéket mér az orvos, azonban emelkedett a vérnyomás a nap többi részén. A jelenséget „rejtett hipertóniának” nevezzük. A kutatók szerint leleplezésének legjobb módja a 24 órás vérnyomásmérés.

Lukasenka: „Minden ellenőrzés alatt marad”

Vasárnap délig közel 7 millióan adták le a szavazatukat.

Gyűlöletcunamit indított a baloldal Müller Cecília ellen

Ismét Müller Cecília került a balliberális médiumok célkeresztjébe. Ezúttal Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke köszörülte a nyelvét az országos tiszti főorvos személyén és munkásságán a Népszavában, összességében azt nehezményezve, hogy az emberek köszönetet mondanak Müller doktornő…

Hogyan verjük át a drónt?

444.hu
-
  Ma 15:47 Infotech

Néhány tipp, ami még hasznos lehet a megfigyelési kapitalizmus korai szakaszában.

Ciki feküdni, ciki, hogy sajnálnak – az elefántlábú fiúnak azt ígérték, gatyába rázzák

Kanalas Dávid ma tölti huszadik születésnapját. Alig egy hete vált ismertté, van már orvosa, remény egy fővárosi albérletre és arra, hogy pár hónap múlva rendesen öltözhet, és végre dolgozhat.

Úgy összevesztek, hogy fűnyírópengével ütlegelte vitapartnerét egy férfi Kányán

Noizz
-
  Ma 15:33 Bulvár

Elszabadultak az indulatok, előkerült a fűnyírópenge.