Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 130 hír

Három újabb elhunyt, húsz újabb fertőzött – Budapesten egyre kevesebb az aktív esetek száma

Elhunyt újabb három beteg és újabb 20 magyarnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, közli a kormányzati tájékoztató portál. Immár 3990-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma,

A top 10 celeb kevesebbet keresett, de még így is 1,9 billió forintot

A koronavírus-járvány a világ legjobban kereső hírességeinek is keresztbe tett, ennek ellenére közel kétezer milliárd forintnyi dollárt szedtek össze egyetlen év alatt.

Hájban ráverünk egész Európára, pedig csak egy kiflivel kellene naponta kevesebbet ennünk

A magyar történelemben a 60-as évek után kell keresnünk az elhízás okát, azelőtt inkább a szegényes étkezés volt a probléma. Forgács Attila, gasztropszichológus szerint több ütemben híztunk el. A túlsúly első nagy jelei a Kádár-korszak gulyáskommunizmusáig nyúlnak vissza, amikor a lángos, hurka és a kolbász (no meg a pálinka és a cigaretta)…

A gyógyszerészek nem kapnak bruttó 500 ezer forintos juttatást

A Gyógyszerészi Kamara elnöke a döntéshozók helyett kért elnézést tőlük, amiért indokolás nélkül lekerültek a listáról.

Nem kapnak titkosítást az ingyen zoomolók

Origo
-
  Ma 08:06 Infotech

Specifikusan a hatóságok igényeit szolgálja ki a cég.

Júliustól kevesebb buszt indít a Volán Gyöngyösről

Heol
-
  Ma 07:26 Belföld

A Gyöngyösről induló és érkező, valamint a várost érintő helyközi járatokat is érinti a Volánbusz Zrt. menetrendmódosítás-tervezete.

Mi történik a magyar dinnyeföldeken? Évről évre kevesebb a termés

2014 óta látványosan csökken a görögdinnye termésmennyisége Magyarországon. Olyannyira, hogy míg hat évvel ezelőtt 219 ezer tonna volt a betakarított összes termés, addig 2018-ban már csak mindössze 179 ezer tonna. A lejtmenet egyik oka valószínűleg az évről évre egyre szélsőségesebb időjárás, a csapadékmentes napok számának…

ATV: a szociális terület alkalmazottai nem kapnak 500 ezer forintos juttatást

A Kásler Miklós által felsoroltak között nem látszik, hogy jutalmat kapnának az idősotthonok szociális munkatársai, vagy a házi szociális gondozók.

A szociális terület alkalmazottai nem kapnak 500 ezer forintos juttatást

Július elsejétől egyszeri, 500-ezer forintos fizetés-kiegészítést kapnak a közfinanszírozott egészségügyi szolgálatok munkatársai. Ezt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere erősítette meg. Többek között megjutalmazzák a Magyar Honvédség védelem-egészségügyi feladatot ellátó dolgozóit is. Viszont kimaradnak a körből a szociális…

Ők kapnak 500 ezer forintot az egészségügyben – elhunyt dolgozók családja is jogosult

Július 1-én kapják meg bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint. Az alábbi munkakörben dolgozók kapják: valamennyi közfinanszírozott ellátásban…

Nagyon bejött a kalauzoknak a testkamera, kevesebb támadás éri őket, újakat vesz a MÁV

A kalauzok elmondása szerint nagyon pozitívak a tapasztalatok a testkamerákkal, ezért a MÁV 2020 végéig közel 70 újabb testkamerával bővíti az eszközparkot. Azt akarják, hogy a munkatársaik biztonságban érezzék magukat. A vagyonvédelmi rendszerekre alapvetően érvényes, hogy már azok látható alkalmazása is visszatartó hatású. Ez a Mobil…

Bruttó 500 ezer forintos juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók

Ennyi 500 ezer forint nettója. Az egyszeri juttatásra ők jogosultak:

Állampolgárságot kapnak a beporzók és a növények az Édes városban

Magro
-
  Tegnap 13:37 Állatvilág

Megkülönböztetett figyelmet kapnak a beporzók a közép-amerikai Costa Rica fővárosának egyik külső negyedében. Ott ugyanis mindent megtesznek annak érdekében, hogy a növények beporzását segítő méhek, denevérek, kolibrik és pillangók a lehető legjobban érezzék magukat. Ennek érdekében állampolgárságot adtak nekik. San José…