Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 500 hír

Napi 15 ezer új fertőzött – Csehországban már nem bírják a kórházak a vírus okozta terhelést

Csehország az Európai Unió segélykérő rendszerén keresztül Németországhoz, Svájchoz és Lengyelországhoz fordult legalább néhány tucat koronavírussal fertőzött beteg elhelyezésére az ottani kórházakban - jelentette be pénteken a cseh egészségügyi minisztérium.

Szigorítások: két hónapra maradhat a lezárás

A fertőzöttség rohamos emelkedése nem derült égből villámcsapásként érte a kormányt, ezért készülhetett volna már a szigorításokkal, vagy megfelelő védőeszközökkel. A harmadik hullám és a miatta bevezetett korlátozások két hónapig is meghatározhatják az életünket - mondta el Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, az Új Világ Néppárt…

Románia: két NB I-es játékos a válogatott előzetes keretében

NSO
-
 Ma 19:32Foci

Két Magyarországon futballozó játékos is szerepel a március végi vb-selejtezőkre készülő román válogatott előzetes keretében: Mirel Radoi szövetségi kapitány meghívót küldött Adrian Rusnak (Fehérvár) és Alexandru Balutának (Puskás Akadémia).

Két autó karambolozott a 74-es főút zalaegerszegi szakaszán

A baleset a főút és a Sport utca kereszteződésében történt.

„Hogy merik kétségbe vonni a kiváló magyar orvosprofesszorok erkölcsét, etikáját?”

Lukács Sándor, a Vígszínház színésze az Origonak adott interjújában adott hangot annak, hogy nem érti a baloldali ellenzék oltásellenességét.

Két gépkocsi karambolozott a 74-es főút zalaegerszegi szakaszán

Összeütközött két gépkocsi péntek kora este Zalaegerszeg külvárosában, a 74-es főút és a Sport utca kereszteződésében. A balesetet szenvedett járművek műszaki mentéséhez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották a helyszínre.

Két gépkocsi karambolozott a 74-es főút zalaegerszegi szakaszán

Összeütközött két gépkocsi péntek kora este Zalaegerszeg külvárosában, a 74-es főút és a Sport utca kereszteződésében. A balesetet szenvedett járművek műszaki mentéséhez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották a helyszínre.

Két corgikölyköt kapott ajándékba Erzsébet királynő

Két év kihagyás után lett újra corgitulajdonos.

Két csapat is alkalmazhatja Hülkenberget

m4sport.hu
-
 Ma 18:56Forma1

Teljesülhet a célja: az F1 közelében marad!

Szlávik: A következő két hétben még emelkedhetnek a számok

ATV
-
 Ma 18:19Belföld

Az ellenzék közös sajtótájékoztatón kritizálta a kormány koronavírussal kapcsolatos intézkedéseit. Szerintük több helyen hibát követtek el, például az oltási stratégiában. A Fidesz politikusa az ellenzéknek el kellene fogadniuk a meghozott intézkedéseket ahelyett, hogy az oltás ellen kampányolnak. Egy szakértő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet,

A kormány rossz döntéseinek sorozata kellett ahhoz, hogy Csehország az EU legjobban fertőzött országa legyen

HVG
-
 Ma 18:15Külföld

Bergamói helyzet állhat elő a cseheknél, ha nem válnak be a legszigorúbb lezárások – de mindez megelőzhető lett volna.

Mit lehet, és mit nem? A legfontosabb tudnivalók az előttünk álló két hétre

Bár a célegyenesben vagyunk, és a beoltottak száma már közel 900 ezer fő, a koronavírus utolsó rohama itt van, és most azért kell zárni, hogy minél hamarabb újra nyithasson az ország – tudatta a kormány az újabb szigorítások nyilvánosságra kerülése után.

Két hét szigorításról döntött a kormány abban a reményben, hogy húsvétkor újra tudjuk indítani az életet

A Magyar Közlönyben pénteken délután meg is jelent a védelmi intézkedések szigorításáról szóló kormányrendelet.

Minden tisztségtől megfosztja a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarokat Ukrajna

Egy csütörtök este kihirdetett elnöki rendelettel Ukrajna megtiltja a kettős állampolgárok bármilyen hivatalviselését az országban. Volodimir Zelenszkij rendelete alapján az ukrán nemzetbiztonság listázni fogja a kárpátaljai magyar állampolgárokat is, akik a jövőben sem állami hivatalt, sem önkormányzati tisztséget nem tölthetnének be, pártok…

Ukrajna tervezi a kettős állampolgárság engedélyezését, kivéve Oroszországgal

Ukrajna liberális kettős állampolgársági politika elfogadását tervezi, de ebből kizárná az általa agresszornak minősített Oroszországot, továbbá korlátozná bizonyos tisztségek betöltését is kettős állampolgárok számára - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteki kijevi tájékoztatóján.