Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 101 hír

Részegen, az utcán verte meg élettársát

Egy év 4 hónap börtönre ítélték jogerősen azt a férfit, aki tavaly áprilisban Tatabányán, részegen, a nyílt utcán verte meg élettársát, majd egy arra járó autóra is ráugrott. Ma az előkészítő ülésen mindent beismert, az utolsó szó jogán viszont nem mondott semmit.

Portik manipulálta a Gyárfással rögzített hangfelvételeket

Megerősítette a Hírklikk korábbi információit a Gyárfás-per mai bírósági tárgyalási napján elhangzottakat illetően a vádlott ügyvédje, Zamecsnik Péter. Mint portálunknak elmondta, Portik Tamás úgy nyilatkozott, hogy célzottan, megbízásra készítette, majd pedig manipulálta a hangfelvételeket. Amúgy pedig nem is volt Magyarországon az…

Több mint 40 éve tanyát vertek az állomáson: hazatérő fecskéiket várják a szerencsi mentősök

Tömegével érkezhetnek hamarosan fecskecsaládok a szerencsi mentőállomásra, akikkel kapcsolatban kiderült: évtizedek óta tanyát vertek az életmentők mellett.

25 ponttal verte a bajnok Lakerst a listavezető Jazz

NSO
-
 Ma 09:42Sport

Bravúrgyőzelmet aratott Phoenixben a Charlotte, a Torontót is lenyomta a Miami, már nincs playoff-helyen az újabb vereséget szenvedő Boston, míg az OKC dudaszós triplával tudott nyerni.

Elfogtak egy zámolyi rabszolgatartót, aki szállásért cserébe dolgoztatta áldozatait – Többször meg is verte őket, köztü…

A Fejér megyei rendőrök a lakásában állították elő azt a zámolyi férfit, aki több személyt, köztük kiskorút is az otthonába költöztetett, majd kényszermunkára és bűncselekmények elkövetésére kötelezte, illetve bántalmazta őket.

Nagymintás izraeli tanulmány bizonyítja a Pfizer vakcinájának 94 százalékos hatékonyságát

Izraelben csaknem 600 ezer embernek adták már be a Pfizer oltóanyagát, és ennek során bizonyítást nyert, hogy a vakcina - amelyet két lépcsőben kell beadni -, már az első adag után is 62 százalékos valószínűséggel védi meg az embert a súlyos megbetegedéstől, a második után pedig 94 százalékos valószínűséggel. A haláltól pedig az első…

Izraeli tanulmány bizonyítja a Pfizer-vakcina 94 százalékos hatékonyságát

Már az első adag után is 62 százalékos valószínűséggel védi meg az embert a súlyos megbetegedéstől.

Izraeli tanulmány bizonyítja a Pfizer vakcinájának 94 százalékos hatékonyságát

Egy nagymintás izraeli tanulmány bizonyítja, hogy a Pfizer amerikai gyógyszercég koronavírus elleni vakcinája 94 százalékos hatékonyságú. A tanulmány eredményét szerdán

Izraeli tanulmány bizonyítja a Pfizer-vakcina 94 százalékos hatékonyságát

A tanulmány a Pfizer vakcinájának csak a hatékonyságáról szól, a biztonságosságáról nem, de utóbbival kapcsolatban eddig egyik országban sem merült fel probléma.

A járvány miatt akarod újra az exed

NLC
-
 Ma 06:37Életmód

Egészen érdekes jelenségre figyeltem fel az ismerőseim között: egyre többen mesélik, hogy a rég nem látott expasi írt rájuk, és szeretné felvenni a fonalat újra. Ez is a járvány mellékhatása lenne?

Nagymintás izraeli tanulmány bizonyítja a Pfizer vakcinájának 94 százalékos hatékonyságát

A tanulmány eredményét szerdán mutatták be az Egyesült Államokban.

Megszólalt L.L. Junior exének ügyvédje a szembesítésről

Az énekes elhunyt kisfiának ügye másfél év után sem zárult le, most szembesítésekkel folytatják az ügyet.