Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 49 hír

Így készíthet otthon egyszerűen isteni limonádét

Origo
-
  Ma 14:30 Recept

Itt a citromos, málnás és dinnyés változat.

Gyulatanya: fajtabemutató öntözött területen

Hamar híre kelt a gyulatanyai csodának: szakmai berkekben lehet arról hallani, hogy az érdeklődők szinte egymásnak adják a kilincset Gyulatanyán, a Nébih kísérleti állomásán, annyira párját ritkítóan szép ott a növényállomány.

[Podcast] Istenélmények sallang nélkül 4. – Isten meggyógyított!

Képmás
-
  Tegnap 16:30 Életmód

Vendégem Greguss Sándor író, költő, filmkészítő. Hatvanas évei elején csontvelőrákot állapítottak meg nála, azt mondták neki az orvosok: két hete maradt. Ismerősei gyógyító lelkigyakorlatra hívták, hát elment. Ott megtért addigi vallásos életéből, amiről azt hitte, hogy az is elegendő az örök boldogsághoz, majd ennek hatására kettő perc alatt gyógy

Goethe: A butaság ellen az istenek is hiá­ba harcolnak

Magyar Nemzet
-
  Tegnap 16:00 Életmód

Csalások, csúsztatások, csalafintaságok a tudományban címmel rendeztek konferenciasorozatot.

Ha valami könnyűre vágyunk: így készítsünk isteni salátát pillanatok alatt

Blikk
-
  Tegnap 14:56 Bulvár

Hozzávalók: 1 csomag csavart tészta, 1/2 csésze lila hagyma, 1 sárga húsú paprika, 1 kis cukkini, 1 csésze apró paradicsom, 1/2 csésze főtt kukoricaszem, pár szem retek, 2 sárgarépa, 5 dkg feta sajt, 2 ek. friss zöldfűszer ízlés szerint.

Toxikus Barátok, Isten veletek!

Style
-
  Tegnap 12:02 Életmód

Az elengedés sokszor nagyon nehéz folyamat, főleg ha olyan személyt kell elengedned, aki igazán közel állt hozzád. Egy-egy mérgező viszony az egész életedre, a mindennapok aprócseprő ügyeire is rendkívül negatív hatással lehet.

Mező Misi a Vasárnapnak: Ha fontos neked Isten, nem hallgathatsz róla!

vasárnap.hu
-
  Tegnap 11:51 Zene

– Egy évvel ezelőtt, a The Sign kapcsán arról beszélgettünk, hogy ország-világ előtt egyetlen kérdéssel megvallottad a hitedet. Előbb te,...

"Szidjanak vagy éltessenek, közömbös ne legyek"

Rangadó
-
  Tegnap 11:01 Foci

Tápiószecsőn kezdte, édesanyja volt az első menedzsere, már tinédzserként az NB I-ig vitte, majd fiatalon külföldre igazolt. Eleinte csatár volt, de védőként jutott 95-szörös válogatottságig. Interjú Juhász Rolanddal.

Isteni dinnyefagyi, ami nem tesz keresztbe a fogyókúrának: 2 összetevőből elkészül

Retikül
-
  Tegnap 11:00 Divat

Ez a könnyű, hűsítő dinnyefagyi akkor sem számít bűnbeesésnek, ha szigorú diétát folytatsz, vagy egyszerűen csak csökkenteni szeretnéd a napi cukorfogyasztásodat. Ráadásul egyszerűen, két összetevőből elkészül.

Cukkinis, gombás tészta tejszínes szósszal: isteni ebéd 30 percen belül

Femina
-
  Tegnap 10:44 Recept

Ha cukkinis, gombás tészta lesz az ebéd, garantáltan nem kell hosszú ideig a konyhában tüsténkedned meleg, nyári napokon.

Medveczky Ilona a férfiakról: „Úgy imádtak, mint az Istent”

Blikk
-
  Tegnap 09:33 Bulvár

Medveczky Ilona a 20-as éveiben tört be az éjszakai mulatók erotikus és fülledt világába. Előadásai nyomán odáig voltak érte a férfiak, többek között Sas József vagy a Barátok köztből ismert Körtvélyessy Zsolt.

Isteni és laktató: nyolc diétás szendvics 300 kalória alatt

Femina
-
  Tegnap 06:50 Életmód

Gyors és könnyű szendvicsötleteket mutatunk, amik a fogyókúrába is tökéletesen beilleszthetők.

Istenkáromló szennynek minősítették a filmet, amiben Michael Jackson lánya Jézust alakítja

ContextUs
-
  20.07.01 20:00 Film

Többek úgy vélik az alkotás Istenkáromló, keresztényeket megalázó szenny.