Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 38 hír

„Több generáció alma matere tűnik el” – Kováts Adél búcsúja az Ódry Színpadtól

Amint az már korábban kiderült, eladják az SZFE Vas utcai épületét, ezzel pedig megszűnik az intézmény játszóhelye, az Ódry Színpad is. Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója a HVG hasábjain a következő sorokkal búcsúzott az épülettől és a játszóhelytől. „Soha nem felejtem el azt a percet, amikor a harmadik rostán beléptem az Ódryra.…

Második kupameccsén a második sikerére hajt a GBB ZRT Kecskeméti NKSE

This content is for members only. Visit the site and log in/register to read. A Második kupameccsén a második sikerére hajt a GBB ZRT Kecskeméti NKSE bejegyzés először KeSport-én jelent meg.

Két év után végre egyezségre jutott Adele és Simon Konecki

Starity
-
 Tegnap 05:27Bulvár

A pár 2019-ben jelentette be, nem folytatják együtt tovább - most egyeztek meg a válást illetően.

Napelemparkot telepít szombathelyi telephelyén a Metál Hungária Zrt.

Több mint 66 millió forintos beruházással 472 panelből álló napelemparkot építtet Szombathelyen a Jávor utcai telephelyén a Metál Hungária Zrt. – közölte csütörtökön az MTI-vel a könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezésével, tetőhéjalással, homlokzatburkolással, valamint komplett homlokzatburkolási rendszerek építésével foglalkozó cég.

Napelemparkot létesít szombathelyi telephelyén a Metál Hungária Zrt.

A fejlesztéssel a vállalat célja, hogy fenntartható megoldást találjon működése hatékonyságának fokozására és költségeinek csökkentésére, valamint az is, hogy a telephely működéséhez szükséges elektromos áramot minél nagyobb arányban megújuló, tiszta energiaforrásból fedezhessék.

Különleges Edda-feldolgozással jelentkezett Ragány Misa és Nagy Szilárd

Demokrata
-
 21.01.23 21:36Zene

A zenészpáros olyan dalokkal aratott nagy sikert tavaly, mint az Európa 2020 vagy a Drága hazám. Interjú.

A Mediaworks Hungary Zrt. VESZPRÉMI irodájába ügyfélszolgálati munkatársat keresünk

Veol
-
 21.01.23 15:36Megyei

A Mediaworks Hungary Zrt., ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női, bulvár, gasztro, ifjúsági és sport magazin portfóliójával, digitálismédia-termékeivel Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely több mint 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte.

Lezárulhat Adele és férjének válása

A 32 éves Adele és férje, Simon Konecki 2019 áprilisában jelentették be, hogy külön utakon folytatják az életüket. Akkor úgy döntöttek, a mediációt

Személyi változás a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságában

2021. január 31-én lejár a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagjainak megbízatása. A javaslat szerint a következő, ötéves ciklusban új tagként Gerbrant Redmer de Boer kerülhet be a testületbe – erről tájékoztatta az önkormányzati képviselőket Papp László polgármester. A járványügyi veszélyhelyzet miatt a polgármester a közgyűlés…

Adele és férje végre megegyeztek a válási feltételekről

Két év után végre lezárulhat Adele válása.

Erdélyben több színház magyar művek bemutatásával ünnepel január 22-én

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ekkor tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén. A nemzeti kultúra mindenkinek mást jelent, ez az évforduló azonban alkalmat ad arra, hogy ezen a napon még több figyelmet fordítsunk évezredes…

Adele válása két év után is folyamatban van

24.hu
-
 21.01.22 16:42Bulvár

Már csak egy aláírás hiányzik a váláshoz.

Városi Alapkezelő Zrt. - Biztos partner a finanszírozásban

Hiros
-
 21.01.22 15:32Megyei

Az eddigi visszajelzések alapján nem csupán a látogatók szimpátiáját nyerte el, hanem a potenciális partnerek figyelmét is felkeltette a Városi Alapkezelő ősszel megújult honlapja, amelynek fókuszában a cégméretben és tevékenység alapján is széles skálán mozgó, jelenlegi és jövőbeli partnerek köre áll. A közelmúltban a Kecskemét…

Adele két év után sem tudta lezárni a házasságát

hirado.hu
-
 21.01.22 13:45Bulvár

Az énekesnő mostanra tudott megegyezni gyermeke apjával a pénzügyekről, így hamarosan lezárulhat a procedúra.