Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 500 hír

Megszólalt Vona Gábor a Jobbik széteséséről

Kedden jelentette be Mirkóczki Ádám, hogy Sneider Tamás, Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely után ő is kilép a Jobbik frakciójából. /Kovács Tamás Mirkóczki Ádám, korábbi szóvivő, most pedig Eger polgármestere döntésének hátteréről és körülményeiről az ATV Egyenes Beszéd műsorában azt mondta,  már októberben megszületett…

Döbbenetes családi dráma: egy apa meggyilkolta a két fiát, majd magával is végzett

Blikk
-
  Ma 22:00 Baleset-bűnügy

Kedden délután tragikus esethez hívták ki a rendőröket az Utah állambeli South Jordanben: egy apa meggyilkolta két fiát, majd öngyilkos lett.

Meghaladni Trianont

Demokrata
-
  Ma 21:58 Belföld

Ma már nem lehetnek kétségeink afelől, hogy a trianoni békediktátum mélyen igazságtalan volt, még a diktálók saját normái szerint is. Hiszen a béketárgyalásokat annak a szándékával kezdték, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia romjain Közép-Európa minden nemzete végre saját államot alkothasson magának. Ehhez képest olyan etnikailag…

Világszerte legkevesebb hatszáz ápoló halt meg a járvány következtében

A megfertőződött ápolók száma globálisan akár 450 ezer is lehet, sok országból nincsenek adatok - közölte az Ápolók Nemzetközi Egyesülete (ICN).

Meg ne próbáljuk visszafogni a tüsszentést!

Nap mint nap
-
  Ma 21:57 Színes

A hivatalos definíció szerint a tüsszentés során a szervezet az irritáló dolgokat/anyagokat távolítja el az orrból és a torokból. Ez általában önkéntelen, erőteljes távozása a levegőnek, ami váratlanul és nagy hanghatással történik. Az allergia esetén is ugyanezt próbálja elérni a szervezet, nagy sebességű levegőáramlással igyekszik…

Meghan Markle már megint kiakadt: Katalin hercegnét megvédi a palota, őt bezzeg nem

Meghan nem tartja igazságosnak, hogy Katalinnak csak csettintenie kell, és máris védelmébe veszi őt a palota, de rajta sosem segítettek.

„Felállt, bazd*eg!” – Brutális őszinteséggel vallott Csutival való megismerkedéséről Kulcsár Edina – videó ????

Blikk
-
  Ma 21:43 Bulvár

Osváth Zsolt műsorában Kulcsár Edina vendégeskedett, aki meglepetés-vendéget vitt magával: a bensőséges beszélgetés közben a kislányát is megmutatta.

A lakosság mintegy 94 százaléka igazságtalannak éli meg a trianoni békediktátumot

hirado.hu
-
  Ma 21:41 Belföld

A megkérdezettek 84 százaléka ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy „Magyar az, akinek fáj Trianon”.

Világszerte megemlékeznek a trianoni békediktátum századik évfordulójáról

Latin-Amerikában egy az egész kontinensre kiterjedő online megemlékezést szerveztek az ösztöndíjasok

Minnesota államügyésze négy rendőrt vádol meg George Floyd meggyilkolása miatt

Eddig csak azt vádolták, aki a nyakán térdepelt, most a bűnsegédeit is.

A Fidelitast is beperli Péterffy – Vicze: a polgármesternek nem kellene megsértődnie tényállítások miatt

Beperelte Péterffy Attila Vicze Csilla pécsi ügyvédet, a Civilek a Mecsekért Mozgalom arcát és szóvivőjét amiatt, mert a pécsi polgármester szerint a civil természetvédő hazudott róla a választási kampányban. A tavalyi októberi választás előtt tehát nem csupán megígérte a jogi lépéseket az akkor még csak ellenzéki polgármesterjelölt Péterffy, hanem

MLSZ: megrovásra ítélték a George Floyd mellett demonstráló színes bőrű fradista labdarúgót

Hírhatár
-
  Ma 21:06 Belföld

A Ferencváros vasárnap a Puskás Akadémiával játszott 1-1-es döntetlent az NB I.-ben. A Fradi gólszerzője, Tokmac Chol Nguen úgy ünnepelte a találatát, hogy megmutatta, mi van a meze alatt viselt pólójára írva: Justice for George Floyd, vagyis Igazságot George Floydnak.

Atlético: emlékeznek még Saúl tweetjére? Nos, bejelentette az új klubját…

NSO
-
  Ma 21:00 Foci

Ahogy azt három nappal ezelőtt ígérte, bejelentette új klubját Saúl Níguez, az Atlético Madrid középpályása. A 25 éves spanyol labdarúgó szó szerint új klubot jelentett be, testvérével, a Málagában futballozó Aaron Níguezzel ugyanis megalapították szülővárosukban, Elchében a Club Costa Cityt.

FTC-DVTK: ennyi diósgyőri szurkoló lehet a Groupama Arénában

NB1
-
  Ma 20:58 Foci

A forduló rangadóját vívja a két csapat.