Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 206 hír

Csehországban tovább csökkent a napi koronavírus-fertőzések száma

Csehországban hétfőn is folytatódott a napi koronavírus-fertőzések számának csökkenése.

Lakáskölcsön csökkentett önrésszel

A Szerbiai Nemzeti Bank az idén júniusban engedélyezte az országban működő bankoknak, hogy az első lakás vásárlásakor az előtörlesztésként letétbe helyezett összeg az eddigi kötelező 20 százalék helyett csupán 10 százalék is lehet. A jegybank ajánlásával összhangban az állami Postatakarék Bank már ugyanabban a hónapban megkezdte…

4,6 százalékkal csökkent a GDP éves összevetésben a harmadik negyedév végére

A második negyedévhez viszonyítva viszont a harmadikban 11,4 százalékkal nőtt, de hát volt is honnan feltápászkodni.

Csökkent a japán cégek profitja

A japán vállalatok adózás előtti profitja már a hatodik egymást követő negyedévben csökkent éves összevetésben az idei harmadik negyedévben.

Nagyot csökkent a bevallott fertőzöttek száma, elhunyt 154 beteg

A csökkenés hátterében azonban egyszerűen az áll, hogy kevesebb tesztet végeztek.

4,6 százalékkal csökkent a GDP

A bruttó hazai termék volumene 4,6 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Magyarországon csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma

A halálos áldozatoké viszont nőtt. Az operatív törzs keddi tájékoztatóján ismertetik az elmúlt hetek intézményi teszteléseinek az eredményét.

Csökkent a fertőzöttek száma, de 150 felett van a halottak száma

A hétfői adatokhoz képest, keddre 150 fővel nőtt a kórházban ápoltak száma, viszont 4 fővel csökkent a lélegeztetőgépen kezelt betegeké.

Csökkent a munkanélküliség

A Köztársasági Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozta a háromnegyed évi adatokat. Ezek szerint Szerbiában a bruttó hazai termék a 2020. év harmadik negyedében 7,4 százalékkal nőtt a második negyedhez képest, miközben éves szinten 1,4 százalékos reálcsökkenést mutattak ki az elemzők.

Napi adat: tovább csökkent az új fertőzöttek száma a megyében

Baon
-
 Ma 09:23Belföld

Újra 150 fölött az elhunytak száma. Bács-Kiskun megyében 164 új fertőzöttet regisztráltak.

Bevált a szigorítás? Jelentősen csökkent a napi új fertőzöttek száma

3951 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 154 beteg. Ez azt mutatja, jelentősen csökkent a fertőzöttek száma, mivel tegnap 5595 beteget, míg vasárnap 6819 beteget azonosítottak.

Friss adatok: jelentősen csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma, folyamatosan nő a gyógyultak száma

3951 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 221 073 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 154 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 977 főre emelkedett.

Csökkent az új fertőzöttek száma, elhunyt 154 beteg

Kórházban 7884 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 662 fő van lélegeztetőgépen.

WHO: szeptember óta először csökkent az új fertőzések száma

A WHO főigazgatója azt mondta, a családi és baráti összejövetelek nem érik meg, hogy az emberek másokat vagy magukat veszélyeztessék.