Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 500 hír

Novemberben az idén először nőtt éves bázison a német autóipar termelése

Novemberben az idén az első alkalommal nőtt a német autógyárak termelése, az éves gyártási volumen azonban 45 éve a legalacsonyabb lesz és jövőre sem éri el a koronavírus-válság előtti szintet a német autógyárak szakmai szervezete, a VDA csütörtöki jelentése alapján. A VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) kimutatása szerint…

Milyen évet tudhat maga mögött a magyar mezőgazdaság? Innen indult 2020

Átfogó kiadványt jelentetett meg a Központi Statisztikai Hivatal a hazai mezőgazdaság tavalyi teljesítményéről. Eszerint 2019-ben Magyarországon az összes mezőgazdasági termék volumene 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a növénytermesztési ágazaté 0,6 százalékkal csökkent egy év alatt. Hogyan teljesítettek a mezőgazdaságban tevékenykedő…

A vegán karácsony sem lehetetlen ezzel a finom, ünnepi tortával

Ha pedig a süti nem lenne elég, tálald egy kevés növényi tejszínnel és egy kis rummal elkevert meggylekvárral.

Megszületett egy 27 éve fogant baba

Az 1992-ben lombikprogramban megfogant kislány idén született meg.

Szinte rá sem ismerni a 62 éves Michelle Pfeifferre

hirado.hu
-
 Ma 05:03Bulvár

A színésznőt egy ideje már nem érdekli, hogy néz ki.

Lezárták az évezred drogfogási ügyét, amely során 17,5 milliárd forint értékű heroint találtak

Az elmúlt húsz év egyik legnagyobb kábítószerfogási ügye került vádemelési szakaszba a Nemzeti Nyomozó Iroda jóvoltából.

7 éve eltűnt a macskája. Aztán egy nap ez történt!

Egy szeretett házikedvenc elvesztése megrázó élmény lehet mindenki számára, ez nem kérdés. De ha eltűnik a kis kedvencünk, akkor mennyi idő után adjuk fel a reményt, hogy még rábukkanunk? Állítólag 1 év után teljesen el tudjuk felejteni kis állatunkat, ha nem hallunk felőle. Azonban egy családdal megdöbbentő dolog történt nemrégiben, amikor…

7 éve eltűnt a macskája. Aztán egy nap ez történt!

Egy szeretett házikedvenc elvesztése megrázó élmény lehet mindenki számára, ez nem kérdés. De ha eltűnik a kis kedvencünk, akkor mennyi idő után adjuk fel a reményt, hogy még rábukkanunk? Állítólag 1 év után teljesen el tudjuk felejteni kis állatunkat, ha nem hallunk felőle. Azonban egy családdal megdöbbentő dolog történt nemrégiben, amikor…

Egy 37 millió éves leletet árvereznek el a jövő héten

Liner
-
 Ma 02:56Infotech

A jövő héten kerül sor arra az árverésre, melynek keretein belül új gazdára találhat a mai USA északi területén élt kardfogú macska csontváza.

115 éve mutatta be első autóját a Skoda elődje, a Laurin&Klement

Két év alatt 44 Voiturette A készült, ezek közül öt maradt fenn – egy a gyár tulajdonában van.

A fiatal Forma-1-es versenyzők tesztjén vesz részt a 39 éves Alonso

A 39 éves spanyol pilóta a december 15-én, Abu-Dzabiban sorra kerülő teszten vezetheti a Renault-t.

Huszonöt éves a párkányi Szent Imre Óvoda

A címben szereplő óvoda falai között komoly készülődés folyt Szent Imre idei napjára. Nemcsak igen gazdag programmal, de évkönyvvel, 2021-es naptárral és sok-sok meglepetéssel. Sajnos, mint annyi mindent, a párkányi Szent Imre Óvoda ünnepségét is „elsodorta” a koronavírus-járvány. Az előkészületek már tavaly megkezdődtek. A…

Fotógaléria: Ecstasy, rave, szex - Így buliztak a '80-as években Ibizán

ContextUs
-
 Tegnap 23:53Vélemény

A legendás ibizai szórakozóhely fénykorát mutatja be a fotográfus.

Egy évesen "szült" ez a kislány: lefagyasztott embrióból

Csaknem három évtizede lefagyasztott embrióból született egészséges kislány.