Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 177 hír

130 ellenzéki kerülhet börtönbe Kambodzsában

Megkezdődött Kambodzsában csütörtökön annak a csaknem 130 ellenzéki politikusnak és aktivistának a pere, akit politikai tevékenysége miatt árulással vádoltak meg.

130 ellenzéki pere kezdődött Kambodzsában

Megkezdődött Kambodzsában csütörtökön annak a csaknem 130 ellenzéki politikusnak és aktivistának a pere, akit politikai tevékenysége miatt árulással vádoltak meg. Egyikük koncepciós pernek nevezte az eljárást, amelynek vádlottjai többségükben az egykori Kambodzsai Nemzeti Megmentés Pártjának tagjai, amely 2017-ig az egyetlen ellenzéki…

Koncesszióba adnák a mobilfizetést

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium törvényjavaslata szerint változhat a mobilfizetéssel elérhető közterületi parkolás, az autópálya használati díj, illetve az útdíj megfizetésének eddigi gyakorlata – közölte a szaktárca. A közlemény szerint az egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről szóló törvényjavaslat alapján…

Ezen besírsz: az ellenzéki politikus totális hülyét csinált a parlamentben a Fideszből (+videó)

Zseniálisan csinált hülyét Fideszékből Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti képviselője a parlamentben. Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti képviselője nem hétköznapi módon szívatta meg Fideszéket. Rövidebb változat, a teljest keresd egy picit lejjebb Az ellenzéki képviselő többek között az alábbi gondolatokat olvasta fel a parlamentben: “Az…

Közel 300 ezer lejt adnak vissza a közösségnek a POL képviselői Székelyudvarhelyen

Székelyhon
-
 Tegnap 20:15Határtalan

Komolyan gondolja a közösségi munkát a székelyudvarhelyi Szabad Emberek Pártja (POL), ennek jegyében például az önkormányzati testületbe bejutott képviselőik illetményének kétharmadát is közösségi célokra ajánlják fel. 

Elhunyt az MSZP politikusa- időközi választások lesznek

Az MSZP Újpesti Szervezete a Facebook oldalán tudatta, hogy elhunyt az ellenzéki párt egyik megválasztott képviselője rövid lefolyású betegsége után elhunyt. Elhunyt hétfőn Dr. Barrel Zoltán, Újpest MSZP-s önkormányzati képviselője, életének 66. életévében, rövid lefolyású betegség következtében. Déri Tibor, Újpest ellenzéki polgármestere az…

Tizenegy millió bevándorlónak adna állampolgárságot Joe Biden

Az Egyesült Államok vezetésére készülő demokrata párti politikus erről az NBC hírcsatornának adott keddi interjúban beszélt.

Tizenegy millió bevándorlónak adna állampolgárságot Joe Biden

Az Egyesült Államok vezetésére készülő demokrata párti politikus erről az NBC hírcsatornának adott keddi interjúban beszélt.

Závecz: Kicsit csökkent a Fidesz népszerűsége, szoros lenne a verseny a kormánypárti és a közös ellenzéki lista között

A kormánypártok támogatottsága a legmagasabb a teljes népesség körében, 31 százalékos.

Milliárdos üzlet készül - Minden szemetet egy cégnek adna oda a kormány

A jövőben a hulladékgazdálkodás már nem önkormányzati, hanem állami feladat lesz, aminek az állam egy általa kiválasztott koncessziós cégen keresztül tenne eleget. Erről nyújtott be törvényjavaslatot két miniszter.

A közös ellenzéki lista már népszerűbb, mint a Fidesz egy kutatás szerint

A kutatásból kiderül, ha csak a kormánypártok és a hat ellenzéki párt listája között lehetne választani, szoros lenne a verseny.

Karácsony: a kormány koncesszióba adná a hulladékgazdálkodást és a mobil díjfizetést

A főpolgármester szerint az önkormányzatok meg tudnák csinálni jól és olcsón a közfeladatokat, nem hagyja a kormány.

Pártjaik előtt járnak az ellenzéki választók

A kormány ismét farigcsálja a választási törvényt, hogy nehezítse az ellenzék dolgát. Lakner Zoltán politológus szerint ez nem meglepő. A Fidesz gyengülésére is utal.

Tizenegy millió bevándorlónak adna állampolgárságot Joe Biden

Hivatalának első száz napjában bevándorlási törvényjavaslatot nyújt be a szenátusba Joe Biden, amely megteremtheti az utat ahhoz, hogy az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó több mint 11 millió bevándorló állampolgársághoz jusson.