Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 49 hír

Fatva volt kimondva a meggyilkolt francia tanárra, 11 iszlamistát őrizetbe vettek

Újabb rendőri akciók indultak a múlt pénteki tanárgyilkosság ügyében – jelentette be a francia belügyminiszter. Egy férfit azzal gyanúsítanak, hogy fatvát, vagyis halálos ítéletet mondott ki a tanárra.

Az EU meghosszabbította az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetekre vonatkozó szankcióit

A terrorizmus elleni küzdelem jegyében az Európai Unió Tanácsa további egy évvel meghosszabbította az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetekkel összeköttetésben álló természetes vagy jogi személyekre, szervezetekre és vállalkozásokra vonatkozó szankcióit.

Iszlamista terrorcselekmény: újabb rendőri akciók indultak

A belügyminiszter elmondta: Franciaországban nyolcvan vizsgálat van folyamatban internetes gyűlöletbeszéd miatt.

„Iszlamista horror” — Franciaország a brutálisan meggyilkolt tanárt gyászolja

A belügyminiszter szerint megvizsgálják, feloszlassák-e a muzulmán közösség egyes, erőszakot és gyűlöletet hirdető csoportjait.

A tanár lefejezése után több tucat iszlamista lakásában tartott házkutatást a francia rendőrség

A francia belügyminiszter több iszlám csoport feloszlatását tervezi.

Macron a szüzességtesztelésnél is frontot nyit az iszlám radikálisok ellen

Telex
-
  20.10.18 15:25 Külföld

A francia elnök év végére törvénycsomagot ígért, célba véve azokat az iszlám radikálisokat, akiket ő szeparatistának nevezett, és akik szerinte ellentársadalmat építgetnek a köztársaságon belül. Az egyik szigorítás az a nőket, lányokat védő lépés lenne, amit régóta sürget az ENSZ: büntetőjogi eszközöket vetnének be a szüzességi vizsgálatok…

Az Iszlám Államhoz köthető dzsihadisták végeztek nigériai katonákkal

A névtelenül nyilatkozó források hozzátették: az Iszlám Állam nyugat-afrikai ágának harcosai pénteken géppuskákkal és gránátvetőkkel támadtak rá a jakanai bázisra. A rajtaütést heves összecsapások követték. A harcokban többen eltűntek. A szélsőségesek négy, géppuskákkal megrakott teherautót loptak el a támadás során. Jakana 25 kilométerre…

Ismét gyilkolt az Iszlám Állam

Neokohn
-
  20.10.18 09:14 Külföld

A dzsihadisták rátámadtak egy katonai támaszpontra Nigéria északkeleti részén, és megölték a hadsereg 14 tagját.

Az Iszlám Államhoz köthető dzsihadisták végeztek katonákkal

A szélsőségesek négy, géppuskákkal megrakott teherautót loptak el a támadás során.

Macron: iszlamista terrorista merénylet volt a tanár lefejezése

Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron francia államfő péntek este azt a támadást, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Az…

260 francia áldozata van az iszlamista terrorhullámnak

HírTV
-
  20.10.17 17:22 Vélemény

Európában Franciaországot sújtja a leginkább az iszlamista terror.

Európai túszokat, köztük egy katolikus papot engedtek szabadon az iszlamisták

vasárnap.hu
-
  20.10.17 16:22 Külföld

Egy, az Al-Kaidához köthető iszlamista csoport négy túszt engedett szabadon Maliban. Egyelőre nincs információ arra vonatkozóan, hogy váltságdíj ellenében történt-e...

Castex: A köztársaságot szúrta szíven az iszlamista terrorizmus

A lehető legkeményebben fel fog lépni a francia állam a köztársasági eszme védelmében – reagált szombaton a francia kormányfő .

Macron: iszlamista terrorista merénylet volt a tanár lefejezése

Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron francia államfő péntek este azt a támadást, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Az…