Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 209 hír

Felújítják a Gyula-Szanazug kerékpárutat

  Teljes egészében megújulhat a Gyula és Szanazug közötti kerékpárút – ezt jelentette be a szerda délelőtti, a Dobozi úton megtartott sajtótájékoztatón Görgényi Ernő. Gyula polgármestere elmondta, az út városhoz közelebb lévő, 800 méteres szakaszát saját erőből fejlesztik, erről már korábban megszületett a képviselő-testületi döntés. A…

Kincses Gyula: „Lehet, hogy eljön az idő, amikor a második ígéretet is be kell váltanunk”

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) részt vesz az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról szóló gondolkodásban, közben pedig az egészségügyi dolgozók bérrendezéséért is küzd.

Július 3-án kezdődik a Gyulai Várszínház 57. nyári évada

    A legutóbbi szabadtéri rendezvényekre vonatkozó kormányrendelet értelmében a Gyulai Várszínház számára is lehetővé vált az idei nyári évad megtartása a biztonsági előírások figyelembevételével. Elek Tibor, a teátrum igazgatója elárulta, a végleges időpontok egyeztetése jelenleg is zajlik, azonban az biztos, hogy július 3. és augusztus 29.…

Horrorisztikus részletek a gyulai késeléses gyilkosságról

Megszólalt az a szemtanú, aki elsőként ért a tragédia helyszínére és megtalálta a holttestet.

Megtartják a Gyulai Várszínház idei évadát

Négy bemutató és zenei fesztiválok is lesznek.

Brutális részletek a gyulai gyilkosságról: levetkőztetve, átvágott torokkal találták meg az utcán az áldozatot

Brutális részletek derültek ki a gyulai gyilkosságról: megszólalt az a szemtanú, aki elsőként ért oda a holttesthez.

Több mint tizenhatezer maszkot készített a gyulai önkormányzati varroda

Beol
-
  Ma 11:21 Belföld

A gyulai önkormányzati varroda dolgozói a veszélyhelyzet idején a közelmúltig összesen 16 ezer 215 maszkot varrtak, ezzel segítették a járvány elleni sikeres védekezést a városban.

Döbbenetes részletek derültek ki a gyulai késelésről

ATV
-
  Ma 11:21 Belföld

A késeléssel gyanúsított fiú - akit az eset után nem sokkal már elfogtak - 18 éves, az érettségijét ünnepelte.

Megtartják a Gyulai Várszínház 57. évadát

Shakespeare-előadásokkal, erdélyi héttel, népzenei és világzenei fesztivállal, valamint dzsesszfesztivállal várják a közönséget.

Megtartják a Gyulai Várszínház 57. évadát

Shakespeare-előadásokkal, erdélyi héttel, népzenei és világzenei fesztivállal, valamint dzsesszfesztivállal várják a közönséget.

Gyulán és Almáskamaráson szabálysértés, Gerlán garázdaság miatt intézkedtek

Békés megyében, 2020. június 2-án két férfit vett szabálysértési őrizetbe a rendőrség.

Gázszolgáltatási szünet lesz Gyulán

Gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkálatokat végez a szolgáltató június 9-én 10 és 14 óra között, Gyulán. Arra hívták fel a figyelmet, hogy ebben az időszakban a veszélyhelyzetek megelőzése és a szolgáltatás zavartalan újraindítása érdekében a gázmérő előtti főcsapot zárva kell tartani, a gázvételezést szüneteltetni szükséges.

Megtartják a Gyulai Várszínház 57. évadát

Július 3-tól augusztus 29-ig megtartják a Gyulai Várszínház 57. évadát.