Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 500 hír

Pelé vagy Maradona – a gyászban nem fontos a versengés

A két zseniális futballista gyakran ugratta egymást azzal kapcsolatban, hogy melyikük volt a jobb.

Azt követik, amit Debussy követett – Páros interjú Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával

Fidelio
-
 Ma 17:25Zene

Egy hárfaművész, egy jazzénekes és elektronikus művész – nem szokványos felállás Debussy zenéjéhez. Új lemezük apropóján Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával beszélgettünk. Mit tanultak egymástól, mennyiben járnak különböző és párhuzamos ösvényeken?

Tudjuk, hogy védeni kell az erdőt, de azt is, hogy miért olyan fontos ez az emberiség számára?

Kiemelt érdeklődés kíséri a „Mi fán terem az erdő?” elnevezésű, társadalmi célú, közösségimédia-kampányt, amelyet az Országos Erdészeti Egyesület az Agrárminisztérium támogatásával indított. Célja az erdei életközösség szolgáltatásainak széles körű megismertetése. Emellett a kampány arra is felhívja a figyelmet, hogy az erdő megóvása,…

Verseny a koronavírus-vakcinákért: elkezdődött, amitől sokan féltek

HVG
-
 Ma 17:00Belföld

Belátható közelségbe került a koronavírus elleni vakcina, ezzel egy időben viszont meg is kezdődött érte az élet-halál harc a világ országai között. Gulyás Gergely egyenesen a lélegeztetőgépek utáni versenyfutáshoz hasonlította a versenyt, amelyben az nyer, akinek több a pénze és nagyobb a lobbiereje. A Pfizer eközben bejelentette, hogy először az

Koronavírus: fontos bejelentést tett Kásler Miklós

A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást - írta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Facebookon.

Öt érdekesség, amit nem tudtál Balázs Fecóról!

Ripost
-
 Ma 15:40Bulvár

A zenei legendának érdekes, fordulatokban gazdag élete volt. Összeállításunkban összegyűjtöttük élete talán legfontosabb pillanatait, tetteit.

Második állomásához ért az erdők fontosságát bemuttó társadalmi célú kampány

Kiemelt érdeklődés kíséri a „Mi fán terem az erdő?” elnevezésű, társadalmi célú, közösségi média kampányt, amelyet az Országos Erdészeti Egyesület (Oee) az Agrárminisztérium támogatásával indított. Célja az erdei életközösség szolgáltatásainak széles körű megismertetése. E mellet a kampány arra is felhívja a figyelmet, hogy az…

Koronavírus: 27 éves férfi a legfiatalabb tegnapi áldozat: nem tudni, milyen betegsége volt

Life
-
 Ma 15:03Bulvár

A koronavírus hazánkban is rengeteg áldozatot szed: a tegnapi napon 135-en hunytak el.

Nyugdíjemelés: fontos javaslat érkezett

Igazságossá kell tenni a nyugdíjemelés kiszámítását és annak elosztását is - írta közösségi oldalán Korózs Lajos, az Országgyűlés Népjóléti bizottságának szocialista elnöke.