Szijjártó Péter csütörtökön megjárta Belgrádot is

Demokrata
-
 20.10.29 15:30Külföld

Remek hír, hogy az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában – mondta a miniszter.

14 kapcsolódó hír

1,6 milliárd forinttal támogatja a kormány a Sick Kft. 8,2 milliárdos beruházását

New Technology
-
 20.10.30 15:30Cégvilág

A kormány 1,6 milliárd forinttal támogatja a Sick Kft. 8,2 milliárd forintos beruházását – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kunszigeten. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a beruházás 266 új munkahelyet teremt. A miniszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság és a Magyarországon működő vállalatok jól élnek a koronavírus-járvány…

75 milliárdos beruházást jelentett be Szijjártó Péter

Privátbankár
-
 20.10.30 15:09Cégvilág

Második európai gyárát is Magyarországon fogja felépíteni a koreai Doosan - jelentette be péntek délután Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.

„Jó hír, hogy az új szerb kormányban is helyet kapott a vajdasági magyarság”

888.hu
-
 20.10.29 17:00Vélemény

A vajdasági magyarok részvétele a kormányban biztosítja azt, hogy a helyi magyarság véleménye továbbra is számítson, amikor Szerbia jövőjéről van szó – mondta Szijjártó Péter belgrádi látogatásán, és kitért arra is, hogy az illegális bevándorlókból álló bandák számos helyen ellehetetlenítik a normális életet a térségben.

Szijjártó: Jó hír, hogy az új szerb kormányban is helyet kapott a vajdasági magyarság

HírTV
-
 20.10.29 15:26Vélemény

Magyarország számára remek hír, hogy az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában.

Szijjártó Péter bejelentette: ehhez a beruházáshoz adott 1,6 milliárd forintot a kormány

Piac és Profit
-
 20.10.30 14:48Gazdaság

A kormány 1,6 milliárd forinttal támogatja a Sick Kft. 8,2 milliárd forintos beruházását – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Nagy bejelentést tett Szijjártó Péter: 75 milliárdos beruházás érkezik Magyarországra

MFor
-
 20.10.30 15:03Gazdaság

Második európai gyárát is Magyarországon fogja felépíteni a koreai Doosan - jelentette be péntek délután Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.

Második európai gyárához is Magyarországot választotta a dél-koreai autóipari óriáscég

Kisalföld
-
 20.10.30 15:24Gazdaság

Második európai gyárát is Magyarországon, mégpedig Tatabánya mellett építi a dél-koreai Doosan, a beruházás értéke 75 milliárd forint – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

Magyarország üdvözli a vajdaságiak kormányzati részvételét

hirado.hu
-
 20.10.29 15:54Külföld

Magyarország számár remek hír, hogy az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában.

A vajdasági magyarságot érintő jó hírt közölt Szijjártó Péter

Magyar Nemzet
-
 20.10.29 16:19Belföld

Az eddig kormányzó szerbiai koalíció számít a vajdasági magyarok részvételére a kormányzatban.

Második európai gyárához is Magyarországot választotta a dél-koreai autóipari óriáscég

Duol
-
 20.10.30 15:24Gazdaság

Második európai gyárát is Magyarországon, mégpedig Tatabánya mellett építi a dél-koreai Doosan, a beruházás értéke 75 milliárd forint – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

Magyarország üdvözli a vajdaságiak kormányzati részvételét

Magyarország számár remek hír, hogy az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában, és még ennél is jobb hír, hogy számít a vajdasági magyarok részvételére a kormányzatban – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban. Hozzátette: a vajdasági magyarok részvétele a kormányban biztosítja…

2022 tavaszán vonaton is Szeged és Szabadka között?!

Magyar Szó
-
 20.10.29 20:18Határtalan

Sok egyéb mellett a Szabadka–Szeged vasútvonal felújításáról, illetve építéséről volt szó azon a be nem jelentett mai találkozón, amely során Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter belgrádi irodájában fogadta Jadranka Joksimović integrációs minisztert.

Szijjártó: Jó hír, hogy az új szerb kormányban is helyet kapott a vajdasági magyarság

Magyarország számár remek hír, hogy az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában, és még ennél is jobb hír, hogy számít a vajdasági magyarok részvételére

Jó hír, hogy az új szerb kormányban is helyet kapott a vajdasági magyarság

Origo
-
 20.10.29 16:29Külföld

Szijjártó Péter Belgrádban egyeztetett Jadranka Joksimovic szerb európai integrációs miniszterrel.