Márki-Zay a fideszes javaslatról: Ne az önkormányzattól várják, ami a kormány dolga lenne

Hódpress
-
  20.04.02 15:12 Megyei

Hódmezővásárhely önkormányzata törölje el erre az évre a kis és középvállalkozások számára az építmény és telekadót, valamint az iparűzési adót – ezt javasolta egy mai sajtótájékoztatón Havasi Katalin, a Fidesz helyi elnöke és Cseri Tamás frakcióvezető, írta a Vásárhely24. (Az eseményre lapunk nem kapott meghívást. – a szerk.) Szerintük…

2 kapcsolódó hír

Vásárhelyi Fidesz: önkormányzati segítség érkezhetne a helyi kis és középvállalkozásoknak

Vásárhely24
-
  20.04.02 09:52 Egészség

A párt helyi szervezete azt javasolja, a kormány által is kijelölt gazdasági kört az önkormányzat is segítse meg a helyi adók elengedésével erre az esztendőre.

Adóeltörléssel segítene kis- és középvállalkozókon a vásárhelyi Fidesz

Promenad
-
  20.04.02 10:23 Megyei

A vásárhelyi Fidesz arra kéri a polgármestert, hogy a koronavírus-járvány miatt idén ne kelljen fizetniük a kormány által is kijelölt kis- és középvállalkozásoknak építmény- és telekadót, valamint iparűzési adót – jelentette ki Cseri Tamás önkormányzati képviselő a csütörtöki sajtótájékoztatóján, amit Havasi Katalinnal, a párt helyi elnökével közös