Irán teljesen felmondja az atomalkut

444
-
  20.01.05 20:02 Külföld

Miután Donald Trump felmondta az alkut, egyes részeit már az irániak sem tartották be, de most azt összes megkötést elengedik.

4 kapcsolódó hír

Német külügyminiszter: Az urándúsítás újraindításáról hozott iráni döntés véget vethet az atomalkunak

Magyar Nemzet
-
  20.01.06 11:38 Külföld

Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában felmondta az atomalkut, és újból bevezette a szankciókat. Ezt követően Irán közölte, hogy fokozatosan visszalép a szerződésben vállalt kötelezettségeitől.

Irán teljesen kivonul az atomalkuból

Neokohn
-
  20.01.06 08:26 Külföld

Irán bejelentette, hogy mostantól a 2015-ös atomalku egyetlen részét sem fogja betartani.

Irán felmondta az atomalkut

Blikk
-
  20.01.05 21:50 Külföld

Közleményt adott ki az iráni vezetés arról, hogy innentől egyetlen megkötést sem vesznek figyelembe a 2015-ös atomalkuval kapcsolatban, mely többek között szabályozta az urándúsítás mértékét, illetve meghatározta, hogy az ország milyen anyagokat birtokolhat és hogy azokkal milyen fejlesztéseket vihet végbe.

Teljesen felmondja az atomalkut Irán!

OLKT
-
  20.01.05 21:06 Vélemény

Közleményben jelentette be az iráni vezetés, hogy mostantól egyetlen megkötést sem vesznek figyelembe, melyet a 2015-ös atomalku tartalmazott, és melyek többek között az urándúsítás mértékét szabályozták, illetve kitért arra is, hogy milyen anyagoknak lehet birtokában az ország és ott milyen fejlesztések történhetnek, írja a Bbc. A bejelentésre…