Több mint kétszeres túljegyzés az első megújulóenergia tenderen

NRGreport
-
 19.12.11 12:57Gazdaság

Az első megújulóenergia-tenderre beérkezett pályázati igények meghaladják a meghirdetett energiamennyiség kétszeresét, ez azt jelzi, hogy egyre kevesebb támogatásra van szükség a megújuló energia alapú áramtermeléshez - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden Budapesten,…

11 kapcsolódó hír

200 egyetemista 800 fiatalt mentorál a Tanítsunk Magyarországért programban

SzakmaPortál
-
 19.12.12 23:16Karrier

Négy egyetem – Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs – kétszáz hallgatója nyolcszáz 7. osztályos általános iskolást mentorál a Tanítsunk Magyarországért program keretében – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben. A Tanítsunk…

200 egyetemista 800 fiatalt mentorál a Tanítsunk Magyarországért programban

Magyar Nemzet
-
 19.12.12 18:00Gazdaság

Négy egyetem – Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs – kétszáz hallgatója nyolcszáz 7. osztályos általános iskolást mentorál a program keretében – közölte György László.

Sokszoros a túljelentkezés a kutatás-fejlesztési pályázatokra

Az Üzlet
-
 19.12.12 12:21Gazdaság

Megvannak a győztesek az idei év két legnagyobb keretösszegű kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatán. Mintegy 85 milliárd forintról született döntés - jelentette be Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Több mint kétszeres túljelentkezés az első megújulóenergia-tenderen

KamaraOnline
-
 19.12.12 08:47Cégvilág

Az első megújulóenergia-tenderre beérkezett pályázati igények meghaladják a meghirdetett energiamennyiség kétszeresét, ez azt jelzi, hogy egyre kevesebb támogatásra van szükség a megújuló energia alapú áramtermeléshez - mondta Kaderják Péter.

ITM-államtitkár: 200 egyetemista 800 fiatalt mentorál a Tanítsunk Magyarországért programban

Szon
-
 19.12.12 21:56Kultúra

Négy egyetem – Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs – kétszáz hallgatója nyolcszáz 7. osztályos általános iskolást mentorál a Tanítsunk Magyarországért program keretében – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben.

200 egyetemista 800 fiatalt mentorál a Tanítsunk Magyarországért programban

Debreceni Nap
-
 19.12.13 01:09Kultúra

Négy egyetem – Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs – kétszáz hallgatója nyolcszáz 7. osztályos általános iskolást mentorál a Tanítsunk Magyarországért program keretében – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben. György László, miközben…

Elindulhat a kanizsai sportcsarnok építése

Zaol
-
 19.12.12 20:00Megyei

A hivatalban csütörtökön Cseresnyés Péter államtitkár, Balogh László polgármester és Peresztegi Imre a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója aláírta a multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok vállalkozási szerződését. Ennek értelmében elkezdődhet a kivitelezés a Kanizsa Centrum bevásárlóközpont melletti területen.

Több száz fiatalt mentorálnak miskolci egyetemisták

Borsodihír
-
 19.12.12 18:25Megyei

Népszerű a Tanítsunk Magyarországért program.

A szülők képzése elengedhetetlen a gyermekek médiaműveltsége érdekében  

Dehir
-
 19.12.12 13:45Megyei

Budapest – A szülők, nagyszülők képzése elengedhetetlen a gyermekek médiaműveltsége érdekében, hiszen a felnőtteket tudatosságra tanítva, az átadott információ a gyermekekhez is elér – mondta Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára csütörtökön az M1-en.

Megkezdődött a nagykanizsai multifunkciós csarnok építése

Dél-Zala Press
-
 19.12.12 11:28Belföld

A kivitelezői szerződés csütörtöki aláírásával és a munkaterület átadásával megkezdődött Nagykanizsán a Modern városok program keretében megvalósuló multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok építése. Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az aláírás…