Továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb a vidék Magyarországán

Magyar Nemzet
-
  19.10.14 06:24 Választás

Tarolt a Fidesz-KDNP a megyei közgyűlésekben az önkormányzati választáson – tegnap, lapzártánk pillanatában ezt mutatták a szavazási eredmények.

21 kapcsolódó hír

Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék győzött

Lokál
-
  19.10.14 08:15 Választás

A főpolgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi önkormányzati választásokon; a fővárosi kerületek többségében ellenzéki, a megyei jogú városok többségében viszont kormánypárti jelöltek győztek, és mind a 19 megyei közgyűlésben a Fidesz-KDNP került többségbe.

Kunhalmi: Az ellenzék 10 év óta először ment fel a versenypályára

ATV
-
  19.10.13 19:43 Választás

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd politikusai üdvözlik az önkormányzati választás magas részvételi arányát és bíznak abban, hogy a választói aktivitás Karácsony Gergely és az ellenzék győzelmét hozza.

Kunhalmi: Nem biztos, hogy lesz közgyűlési többség Budapesten

HVG
-
  19.10.13 19:32 Belföld

Az MSZP választmányi elnöke arra számít a jövőben erőszakosabb kampányok lesznek a kormányoldal részéről.

Taroltak a kormánypártok vidéken

HírTV
-
  19.10.14 12:11 Vélemény

A 19 megyei közgyűlésben mind a 19-nél a Fidesz-KDNP van többségben, összesen 244 mandátumot szereztek.

Örül az ellenzék a magas részvételnek

MFor
-
  19.10.13 20:10 Gazdaság

Abban reménykednek, hogy ez Karácsony Gergely és az ellenzék győzelmét hozza.

Elmondták az ellenzéki politikusok, hogy szerintük kinek kedvez a magas részvételi arány

Propeller
-
  19.10.13 19:36 Választás

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd politikusai üdvözlik az önkormányzati választás magas részvételi arányát és bíznak abban, hogy a választói aktivitás Karácsony Gergely és az ellenzék győzelmét hozza. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt budapesti eredményváróján vasárnap este Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője…

Kunhalmi Ágnes: A közgyűlési többség nem lesz meg

24
-
  19.10.13 19:03 Belföld

Az MSZP volt budapesti elnöke szerint a magas részvételnek örülhet az ellenzék, de csak a „kincstári optimizmus” mondatná azt vele, hogy

Az MSZP budapesti elnöke a kerületek felében ellenzéki győzelemre számít

Infostart
-
  19.10.13 20:53 Belföld

Elégedett a főpolgármester-jelölti előválasztás veszteseinek kampánytevékenységével az MSZP budapesti elnöke. Molnár Zsolt az InfoRádiónak elmondta: arra számít, hogy a budapesti kerületek felében ellenzéki lesz a polgármester, Karácsony Gergely pedig szoros küzdelemben legyőzi Tarlós Istvánt.

Kunhalmi Ágnes: Karácsony Gergely győz, de nem lesz meg az ellenzéki többség a Fővárosi Közgyűlésben

168 Óra Online
-
  19.10.13 19:20 Belföld

Az MSZP volt budapesti elnöke szerint a magas részvételnek örülhet az ellenzék, de csak a „kincstári optimizmus” mondatná azt vele, hogy meglesz a közgyűlési többségük, azaz Kunhalmi Ágnes szerint kevesebb, mint a kerületek felében lehet csak ellenzéki győzelem - írta a 24.hu. Szerinte 8-10 kerületet fognak megnyerni, köztük olyanokat,…

Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék szerzett több polgármesteri posztot

VG
-
  19.10.14 07:21 Gazdaság

A főpolgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi önkormányzati választásokon; a fővárosi kerületek többségében ellenzéki, a megyei jogú városok többségében viszont kormánypárti jelöltek győztek.

Ellenzéki sikerek vidéken is

RTL Klub
-
  19.10.14 18:25 Bulvár

Miskolcon, Pécsen és Érden is ellenzékire cserélték a polgármestert, a 23 megyei jogú nagyvárosból 13 viszont kormánypárti irányítású marad. És ezután is a Fidesz-KDNP uralja majd a megyei közgyűléséket. Összesen több mint 600 polgármesterjelöltjük nyert vasárnap, sokszor annyi, mint ahány ellenzéki. A települések döntő többségét…

Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék szerzett több polgármesteri posztot

Vásárhely24
-
  19.10.14 09:17 Belföld

A főpolgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi önkormányzati választásokon; a fővárosi kerületek többségében ellenzéki, a megyei jogú városok többségében viszont kormánypárti jelöltek győztek, és mind a 19 megyei közgyűlésben a Fidesz-KDNP került többségbe – írja a hirado.hu.

Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék szerzett több polgármesteri posztot

Magyar Szó
-
  19.10.14 08:00 Külföld

A főpolgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi önkormányzati választásokon; a fővárosi kerületek többségében ellenzéki, a megyei jogú városok többségében viszont kormánypárti jelöltek győztek, és mind a 19 megyei közgyűlésben a Fidesz-KDNP került többségbe.

Ellenzéki többség a fővárosi közgyűlésben

Magyar Hang
-
  19.10.14 00:02 Belföld

Úgy tűnik, az ellenzék 18 mandátumot szerezhet, a kormánypártok 13 mandátumot, két hely pedig kormánypárti támogatással indult függetleneknek juthat.

Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék győzött

BorsOnline
-
  19.10.14 14:25 Belföld

A főpolgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi önkormányzati választásokon; a fővárosi kerületek többségében ellenzéki, a megyei jogú városok többségében viszont kormánypárti jelöltek győztek, és mind a 19 megyei közgyűlésben a Fidesz-KDNP került többségbe.

Kunhalmi nem túl derűlátó

Magyar Narancs
-
  19.10.13 19:53 Vélemény

Az MSZP politikusa nem számít ellenzéki közgyűlési többségre.

Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék szerzett több polgármesteri posztot

Erdély Ma
-
  19.10.14 08:10 Belföld

A főpolgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi magyarországi önkormányzati választásokon; a fővárosi kerületek többségében ellenzéki, a megyei jogú városok többségében viszont kormánypárti jelöltek győztek.

Örömmámorban úszik a budapesti ellenzék

Népszava
-
  19.10.13 23:27 Belföld

Történelmi győzelem született – jelentette ki Karácsony Gergely, aki az ellenzék közös jelöltjeként a főpolgármester-választáson legyőzte Tarlós Istvánt.

Karácsony a fővárost is magával vitte – Bővítve

FüHü
-
  19.10.13 22:41 Vélemény

Karácsony Gergely erősen megverte Tarlós Istvánt Budapesten. Az eddigi adatok szerint az ellenzéknek is jelentős többsége lesz a Fővárosi Közgyűlésben. A kerületek többsége is ellenzéki. Az eddigi adatok szerint több, mint 50 százalékot szerzett Karácsony Gergely a főpolgármester-választáson. Tarlós István eddigi főpolgármester 44…

Molnár Zsolt: Ki lesznek rúgva a kispesti MSZP-sek, ha igazak a vádak

Klubrádió
-
  19.10.13 20:50 Vélemény

Karácsony Gergely nyerni fog, de a fővárosi közgyűlésben bizonytalan, meglesz-e az ellenzéki többség. A parkolási rendszer más lesz, az átalakításában Baranyi Krisztinának is szerepe lesz – mondta Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke, aki megfenyegette a XIX. kerületi szocialistákat. Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum fővárosi politikusa…

Frissítve! A demokrácia ünnepe, ha magas a részvétel

Városi Kurír
-
  19.10.13 19:45 Vélemény

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd politikusai üdvözlik az önkormányzati választás magas részvételi arányát és bíznak abban, hogy a választói aktivitás  Karácsony Gergely és az ellenzék győzelmét hozza. Ellenzéki együttműködés Az ellenzéki főpolgármester-jelölt budapesti eredményváróján vasárnap este…