Zala hírek

Megye › Zala

Tíz százalékkal nőtt a zalai TOP 100-as vállalkozások árbevétele

18.11.07 05:04

A zalai TOP 100-as vállalkozások tavalyi együttes nettó árbevétele 483 milliárd forint volt, 10,1 százalékkal több az előző évben realizált összegnél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megyei igazgatóságának vezetője kedden Zalaegerszegen.

Hadiárvákra emlékeztek Nagykanizsán

18.11.07 03:40

Koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztek tegnap a városi temetőben a háborúban elhunytakra a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége Nagykanizsai Hadigondozottak Klubja szervezésében.

Keszthely - Márton-napi majorbéli őszbúcsúztató

18.11.06 15:29

Szombaton 14 és 18 óra között rendezik meg a keszthelyi Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely (Bercsényi u. 65) hagyományos őszbúcsúztató programját.

Sztarenki Pál: “Nehezteltek rám Alföldi Róbert, Vidovszky György, Lukáts Andor és Verebes István meghívása miatt”

18.11.05 18:17

Sztarenki Pál 8 évig volt a zalaegerszegi sínház művészeti vezetője. Nyáron eljött a színháztól, kollégáinak címzett köszönőlevelében ezt írta: „Emelt fővel érkeztem a Hevesi Sándor Színházba mint művészeti vezető, és emelt fővel is távozom.” A…

A(z) "Zala" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Megye

Minden nagykanizsai polgármestere kíván lenni

Balogh László, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok 49,3 százalékát kapta.

Magyar település

Minden nagykanizsai polgármestere kíván lenni

Balogh László, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok 49,3 százalékát kapta.

Magyar település

Az érkező vonattal szemben indította el a szerelvényt a figyelmetlen vasutas

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat.

Közélet

A Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte a dunai hajóbaleset ügyében indított nyomozást

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a baleset körülményeinek tisztázása érdekében halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés veszélyeztetése miatt szakértők bevonásával nyomozást rendelt el.

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Digitális Média Kft. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.