Zaklatási ügy hírek

Közélet › Zaklatási ügy

A kormány és az ellenzék is elítéli Burány Sándor kijelentését

19.12.11 14:13

A Párbeszéd frakciójában ülő szocialista képviselő együttműködési kényszernek minősítette az utóbbi hetekben nagy vihart kavart zaklatási ügyeket.

Vizsgálatot rendelt el az Újszínházat érintő zaklatási ügyben a főpolgármester-helyettes

19.12.10 14:29

Gy. Németh Erzsébet humán és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes keddi bejelentésében arról is beszámolt, hogy erről a lépésről a színház igazgatóját, Dörner Györgyöt is tájékoztatta.

Dulakodásig fajult Gothár zaklatása

19.12.10 00:04

A Katona színház egyik dolgozója szerint, nem csupán szexuális zaklatás történt a színésznő és Gothár között, hanem dulakodás is. Az erőszakos rendezőnek állítólag bevett szokása volt a színésznők nemi szervének megmarkolása.

Fidesz: Gyurcsányék falaznak a Gothár-botrányt eltussolóknak, ezért hazudoznak reggel, délben, meg este a színházakról

19.12.09 18:34

A Fidesz szerint Gyurcsányék falaznak a Gothár-botrányt eltussolóknak, "ezért hazudoznak a színházakról". A Fidesz az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében, Gréczy Zsolt DK-frakcióvezető nyilatkozatára reagálva úgy fogalmazott: szégyen, hogy…

A zaklatással vádolt színész felesége kiáll a férje mellett

19.12.09 17:20

Tímea felháborodott a vádak miatt. A színész 61 esztendős volt, amikor a nála 40 évvel fiatalabb szerelmét feleségül vette, vagyis éppen fiatalasszony volt, amikor férje állítólag erkölcstelen volt munkatársnőjével. Mihályi Győző azt állítja, hogy a…

Gothár-ügy: hallgat a balliberális ellenzék

19.12.09 15:04

– A Marton-ügy kapcsán a teljes balliberális ellenzék petíciózott a szexuális zaklatás ellen, és követelték a fellépést, míg mostanra elfogyott a bátorság és hallgatnak – mondta Rétvári Bence, az EMMI államtitkára az Országgyűlésben. Szó volt arról is,…

Mihályi Győző felesége kiáll férje mellett!

19.12.09 14:23

Komoly vádakat fogalmaztak meg a Jászai Mari-díjas művésszel szemben. Az Újszínház színésze tisztázni szeretné a nevét, ugyanis állítja, a rágalmazásokból semmi sem igaz.

A(z) "Zaklatási ügy" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Közélet

„A Pesti Srácok megsértette a YouTube gyermekek szexuális zaklatásának ábrázolását tiltó szabályát”

Huth Gergely, a Pestisracok.hu főszerkesztője elmondta, múlt pénteken az egyik szerkesztőjük olyan videót töltött fel a csatornára zárt, nem publikus formában, ami tartalmazott egy gyerekpornós részt is.

Ismert személy

Életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat Harvey Weinstein

Hatalmával való visszaéléssel vádolta legutóbb az ügyész.

Ország

A Beckham fiúk első sorból nézték a londoni Fashion Week kifutóját

Természetesen édesanyjuk, Victoria bemutatóján vett részt a teljes család. A brit divathéten Victoria Beckham is bemutatta márkája 2020-as őszi-téli kollekcióját, amiben nem csak az angol és az amerikai Vogue…

Kultúra és szórakozás

Felvidék: A szőgyéni színpadon Lahola Napfoltok című darabja

Szőgyénben, a Téli Színházi Esték tizenharmadik évadának soron következő előadására február 16-án került sor a kultúrház színháztermében

Kapcsolódó lap.hu oldalak

       

      Kategória ajánló

      Belépés

      A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
      Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
      Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

      E-mail cím:
      Jelszó:

      Hírfigyelés aktiválása

      Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


      A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



      A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

      A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



      Értesítések gyakorisága

      Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.