Vallás hírek

Nagyvilág › Vallás

ATV-ellenes bojkottot hirdetett Gábor György, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének volt tudományos főmunkatársa

20.12.12 09:20

A filozófusnak főleg az nem tetszik, hogy az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM is versenybe száll a Médiatanács által meghirdetett, a Klubrádió által eddig használt budapesti FM 92,9 MHz-re vonatkozó frekvenciapályázaton.

Ezeket érdemes tudni az iszlám radikalizmus elleni francia törvénytervezetről

20.12.10 18:29

A Macron kormánya által előterjesztett vitatott törvénytervezet szerintük nem a vallások ellen irányul, hanem a szabadságjogokat kívánja megvédeni a radikális iszlámmal szemben.

KDNP: az egyházak számára nagy lehetőség, hogy részt vegyenek Európa jövőjének alakításában

20.12.10 08:56

Az egyházak és vezetőik számára nagy lehetőség, hogy részt vegyenek Európa jövőjének alakításában, miután a koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatos kihívások nyitottabbá tették az embereket az új üzenetekre és megoldásokra – jelentette ki…

Gábor György: Szájer és felesége is zsarolható volt

20.12.02 08:23

„Ha Szájer már a korábbiakban zsarolhatóvá tette önmagát, kézi vezérléssel irányíthatóvá, akkor jól ismerve a Fidesz működését és működtetőinek jellemét, semmi okom sincs azt feltételezni, hogy a nagy titkok tudói és birtokosai ne éltek volna és ne…

Az addig rendben van, hogy az ige testté lett, de mihez kezd a vallás a testtel?

20.11.30 17:55

A stigmatizáció, a vallás és a test volt a központi témája a CEU Határtalan tudás rendezvénysorozata utolsó idei előadásának, ahol kiderült, hogy a kereszténység több stigmatizált nőt tart számon, mint férfit, és hogy a test, bármekkora nyűgnek is tűnhet…

A(z) "Vallás" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.