Ukrajna hírek

Ország › Ukrajna

Sporttörténeti magyar siker a Girón: Valter Attila viselheti a rózsaszín trikót

21.05.13 17:49

Sporttörténeti magyar siker született az olasz országúti kerékpáros-körversenyen. A 6. szakasz után Valter Attila, a Groupama–FDJ csapat versenyzője átvette a vezetést az Giro d’Italia összetett versenyében. Valter a 12. helyen érkezett célba, ezzel…

A piaci ár 10-15 százalékáért lehetne megvenni a vári lakásokat, de még folyik a vita

21.05.11 12:28

80-85 százalékos kedvezménnyel, vagyis a piaci ár 15-20 százalékáért vásárolhatnák meg a bérlők az önkormányzatoktól azokat a műemléki védelem alatt álló lakásokat, melyeket a rendszerváltás után nem vehettek meg az akkori bérlők. Erről szól a…

György László: Az első kanyarban már megelőztük a régiót

21.05.10 16:40

Az első kanyarban már megelőztük a régiót, a német cégek úgy látják, hogy a magyar gazdaság helyzete, kilátásai kedvezőbbek, mint a régiós átlag – írta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és…

Botrány a szakszervezetben: testületi jóváhagyás nélkül állt ki Dobrev mellett Kordás László

21.05.05 18:49

A Magyar Szakszervezeti Szövetség csütörtöki elnökségi ülésén kérhetik számon a felháborodott tagok a Gyurcsány-kormány egykori államtitkárán, hogy nyíltan a DK jelöltjét biztosította támogatásáról.

Az agrárszekcióval kezdődött

21.05.04 11:31

Az agrártudományi szekcióval kezdődött március 29-én a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (Otdk), és május 19-én, a kémiai és vegyipari szekcióval zárul. A diákok tudományos seregszemléjét a járvány miatt, most először, mind a 16…

A(z) "Ukrajna" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Ország

Fluor Tomi: „Van az a pénz, amiért mindenki megvehető”

Július 29-én jelent meg Karácson Tamás és Csöndör László „Diaz”, azaz a Wellhello legújabb dala. A szám a Nemszámítapénz címet kapta és valójában egy korábbi felvételük második része lett. A botrányos jelenetekkel teli…

Nagyvilág

Több száz kórházi dolgozó fertőződött meg koronavírussal San Franciscóban, pedig sokan közülük be voltak oltva

Két San Franciscó-i kórház több száz, többségében beoltott alkalmazottja fertőződött meg  koronavírussal júliusban - jelentette az amerikai sajtó.

Nagyvilág

Villámcsapás miatt gyulladt ki egy ház Aknaszlatinán

A tűz Kárpátalján, a técsői járási Aknaszlatinán egy magánházban történt augusztus 1-jén az esti órákban. A tulajdonos férje a kerti pavilonban ült, amikor látta, hogy villám csap le a ház tetejére. Amikor a tulajdonos…

Nagyvilág

Felakasztva találták az eltűnt fehérorosz aktivistát

Vitalij Sisav hétfőn futni indult ám nem tért haza kijevi otthonába. Az ukrán rendőrség már csak a felakasztott holttestét találta meg. Az ellenzéki aktivista a Fehéroroszországból menekülőknek segített Ukrajnában.

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.