Századvég hírek

Közélet › Századvég

Pulai András: A baloldali választók többre vágynak Kálmán Olgánál

19.06.28 08:05

A Magyarország élőben vendégei Pulai András a Publicus Intézet stratégiai igazgatója és Palóc André a Századvég elemzője volt.

Századvég: átpártoltak az MSZP szavazói a Demokratikus Koalícióhoz

19.06.26 13:20

A Századvég Alapítvány kutatása azt mutatja, hogy az MSZP szavazói átpártoltak a Demokratikus Koalícióhoz (DK), utóbbi párt támogatottsága ugyanis a 60 év felettiek és a nyugdíjasok körében magas, amely körökben korábban a szocialista pártnak voltak…

Gyurcsány Ferenc markában a szocialista szavazók

19.06.26 11:02

A DK és a volt miniszterelnök minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy stabilan a baloldal vezető, sőt idővel kizárólagos erejévé váljon – írja közlményében a Századvég.

Századvég: Érvényesülhetnek a visegrádi országok érdekei

19.06.25 10:11

Az EU-s tisztújítás ügyében összehívott rendkívüli EU-csúcson „tiszta lap kezdődhet”, mert Weber néppárti jelölt magával rántotta az egész csúcsjelölti rendszert és a másik két csúcsjelöltet is.

Töretlen Tarlós István előnye

19.06.19 19:35

A Századvég legfrissebb felmérése szerint az őszi önkormányzati választás jelenlegi főpolgármester-jelöltjei közül a kormánypárti Tarlós Istvánra szavaznának a legtöbben.

Tarlós István az élen a jelenlegi jelöltek között

19.06.19 18:35

A Századvég legfrissebb felmérése szerint az őszi önkormányzati választás jelenlegi főpolgármester-jelöltjei közül a kormánypárti Tarlós Istvánra szavaznának a legtöbben.

Századvég: akár újra elérheti az 5 százalékot a gazdasági növekedés

19.06.19 16:41

Javította növekedési várakozásait a Századvég Gazdaságkutató Zrt., kedvező esetben azt sem tartják kizártnak, hogy idén is megközelítse, sőt elérje az 5 százalékot a magyar gazdaság bővülési üteme.

A(z) "Századvég" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó témák

Közélet

Szakértő: jövőre újabb függetlenségi népszavazást akarnak a skótok

Jövőre újabb függetlenségi népszavazást akarnak a skótok – mondta Berzi Gergely, a Századvég külügyi igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap. Hozzátette: jelenleg a nagy brit pártok egyike sem támogatja,…

Közélet

A Nagy Lajos tanárnőjét, dr. Petz Andreát is díjazták

Öt kémiatanár vehette át kiemelkedő szakmai munkásságáért a Magyar Kémiaoktatásért díjat a Magyar Tudományos Akadémián. Az elismerést a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért kuratóriuma évente ítéli oda…

Politikus

Az ellenzéki polgármester kirakta az internetre Fideszék üzelmeit, majd valakik feltörték a weblapot

Nidermüller Péter, Erzsébetváros új ellenzéki polgármestere kipakolta az internetre Fideszék üzelmeit, de pár óra múlva feltörték a weblapot. Hiába hackelték meg a kerület honlapját, Erzsébetváros önkormányzata mindent…

Közélet

Visszakerült Romániába a négy határsértő

A négy külföldi illegálisan lépte át a magyar–román államhatárt Békés megyében.

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Digitális Média Kft. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.