Szaúd-Arábia hírek

Ország › Szaúd-Arábia

Eljárás indul I. János Károly volt spanyol uralkodó ellen

20.06.08 18:19

Vizsgálatot indított hétfőn a spanyol legfelsőbb bíróság I. János Károly tavasszal kirobbant offshore-botrányának ügyében, hogy felderítse, a volt uralkodó kapott-e jutalékot, amiért egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő…

Feszültségek vannak az olajkartellen belül, esik az olaj ára

20.06.04 18:45

Elvesztette türelmét Szaúd-Arábia és Oroszország az ígéretüket be nem tartó tagok felé, és bár kitolnák a jelenlegi termelés-csökkentési megállapodást egy hónappal, azonban a renitens tagok miatt erre lehet mégsem kerül sor. Egyelőre még az is…

287 millió forintot kapott Szijjártó Péter minisztériuma az egykori SZDSZ-elnök, Kóka János cége

20.06.04 16:14

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy közös képet posztolt a politikusi oldalára a minisztérium egyik rendezvényéről, amin újabb három cégnek adta át támogatást a koronavírus hatásainak ellensúlyozására. Köztük volt…

Több tízezer mecset nyitott újra Szaúd-Arábiában

20.05.31 15:44

A mekkai Nagymecset, ahol Kába kő található, továbbra is zárva marad, minden bizonnyal elmarad az idei zarándoklat.

A szaúdi állambiztonság elhurcolta egy disszidens gyerekeit

20.05.25 12:01

Szaád al-Dzsabri a szaúdi titkosszolgálat összekötője volt a nyugati kémszolgálatokkal, az al-Kaida egy merénylettervének meghiúsításában is segédkezett.

A(z) "Szaúd-Arábia" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Ország

Hiába ölték meg az újságírót, nincs büntetés, ha van diplomácia

Joe Biden felelőssé tette Hasogdzsi megölése miatt a szaúdi trónörököst, de szankciót nem tervez ellene.

Gazdaság

A Greenpeace nekimegy a Molnak

A környezetvédő szervezet szerint elfogadhatatlan, hogy az olajipari vállalat kőolajkutat tervez az Őrségi Nemzeti Parkban. Az éghajlati- és ökológiai válság korában szerintük az a minimum, hogy a Mol ne rombolja a védett természeti…

Nagyvilág

A börtönökben is szedett halálos áldozatokat a koronavírus

A fogvatartottak lassan egy éve nem találkozhattak a hozzátartozóikkal, de hét százalékuk még így is elkapta a vírust. Jelenleg 55 embert kezelnek a fertőzés miatt, a látogatási tilalmat pedig kitolták június 30-ig. A raboknak és…

Sport

Videó: Helikopter ütközött Kamazzal az idei Dakar utolsó szakaszán

A Dakar-rali idén is komoly veszélyekkel járt, hiszen egy motoros, a francia Pierre Cherpin az életét vesztette, még egy másik, az indiai CS Santosh jelenleg is kómában van, de nem sokon múlt egy újabb nagy tragédia. Sainz nyerte az…

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.