Repülőgép hírek

Tudomány › Repülőgép

Bodolai László az Index-történetről: Így jártam

21.02.12 18:45

A tavaly szétesett lapot birtokló alapítvány egykori elnöke a Partizánnak elismerte, hogy valójában az újság részvényei sosem voltak nála. Azt mondta, Schmidt Mária felől olyan üzeneteket kapott, hogy „felmossa vele az Indexet”.

Könnyítések a közlekedési ágazatban

21.02.12 17:43

Meghosszabbítják bizonyos iratok - jogosítvány, engedélyek, rendszeres ellenőrzésekről szóló igazolások - érvényességi idejét az Unióban, illetve a légitársaságok működését is szabályozza az Európai Parlament legutóbbi döntése.

Megyénket is érinti majd az éjszakai repülések

21.02.12 13:05

A kecskeméti repülőbázis Gripen pilótái, 2021. február 15-18. közötti időszakban – az éves kiképzési tervnek megfelelően – délutáni és éjszakai repüléseket hajtanak végre – olvasható a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis közösségi oldalán.

Lemond a francia kormány a párizsi repülőtér bővítéséről

21.02.11 14:52

A francia kormány úgy döntött, hogy lemond a párizsi Charles de Gaulle repülőtér bővítéséről, elavultnak minősítette az elképzelést az éghajlatváltozás elleni küzdelem korában. A koronavírus miatt lecsökkent utazási kedv sem indokolja már a bővítést.

Lejárt okiratok, engedélyek, hivatalos iratok - határidőhosszabbításról döntött az EP

21.02.11 13:53

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén a koronavírus-járvány idejére a közlekedési ágazatot érintően meghosszabbították egyes iratok, engedélyek, és rendszeres ellenőrzésekről és képzésekről szóló tanúsítványok érvényességét,…

Koronavírus – Ilyen vírusokat hordozhatnak a denevérek szerte Ázsiában

21.02.11 06:13

A Covid-19-et okozó Sars-CoV-2-höz nagyon hasonló vírust azonosítottak a kutatók egy kelet-thaiföldi vadrezervátum denevérjeiben, ami alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a repülő emlősök az új típusú koronavírussal rokon vírusokat hordozhatnak szerte…

A(z) "Repülőgép" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Tudomány

Popović: 100 ezer Szputnyik V vakcina érkezik ma Szerbiába

Ma este 100 ezer orosz vakcinát várnak a belgrádi Nikola Tesla reptérre, jelentette be Nenad Popović innovációs és technológiai miniszter.

Nagyvilág

Ebben a dögös ruhában ünnepelte születésnapját Király Linda

Király Linda a koronavírusra való tekintettel nem tehetett mást, minthogy szűk körben ünnepelje meg a születésnapját, de így is nagyon jól érezte magát.

Tudomány

Felmérés: Matovičék egy év alatt elvesztették választóik háromötödét

Egy évvel a parlamenti választások után 10%-on áll az Igor Matovič vezette OĽaNO támogatottsága. A választásokat közben két és félszer ennyivel (25%) nyerték meg, tehát szimpatizánsaiknak körülbelül háromötödét a járvány…

Közélet

Háromgyerekes apa az a buszsofőr, aki megkéselt egy maszk nélküli fiatalt péntek éjjel Budapesten

Utasként ült a járaton, amikor arra kérte a két új felszálló fiatalt, hogy vegyenek fel maszkot. Vitatkozni kezdtek, amit leszállás után is folytattak, ezután késelte meg egyiküket.

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.