Rákbetegség hírek

Életmód › Rákbetegség

Európai szintű orvosszakmai elismerést kapott a magyar civil szervezet

19.11.15 13:16

Budapest, 2019. november 11. - 25 ország képviselői Tóth Icót, a Mályvavirág Alapítvány elnökét választották a nőgyógyászati daganatokkal foglalkozó betegszervezetek európai közösségének, az ESGO ENGAGe társelnökének. Ezt követően elsőként kapott…

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a praxisközösség

19.11.14 13:10

2018 áprilisában elindult, most pedig a végéhez közeledik a Hódmezővásárhelyi Védőháló Praxisközösség. A projekt eddigi tapasztalatairól Bakos Attila, Székkutas háziorvosa, a praxisközösség vezetője számolt be csütörtökön.

Séta Hevesen a tüdőgyulladás ellen

19.11.13 12:22

A Hevesi Nyugdíjasok Egyesülete ismét megtartotta az immár hagyományosnak számító sétáját a Tüdőgyulladás Világnapja alkalmából, mellyel az oltás fontosságára hívták fel a figyelmet. A hevesi rendezvény elsősorban a megelőzésre fókuszál,…

Megelőzés és korai diagnózis – Így küzdhető le a tüdőrák

19.11.11 08:07

A tüdőrák és a dohányzásellenes szervezetek világszerte minden év novemberében tartják a Tüdőrák Hónapját, hogy felhívják a figyelmet a tüdőrákot okozó tényezőkre és a betegség elleni küzdelem szempontjaira, szerepére. A tüdőrák továbbra is a…

A rákkutatás újdonságai

19.11.11 06:55

Egymilliárd forintot kapott londoni befektetőktől a budapesti Turbine, amely a rák ellenszerét keresi. Az alapítókkal, Nagy Szabolccsal, Szalay Kristóffal és Veres Dánielel az Index beszélgetett.

Így még nem gyógyították a rákot

19.11.08 14:50

Először alkalmazták a CRISPR genomszerkesztési módszert daganatos betegségek ellen az Egyesült Államokban. A genetikai olló biztonságosnak tűnik, de túl korai megítélni, hogy javítani fogja-e a három érintett beteg túlélési esélyét - közölték a...

Teljesült a beteg kisfiú álma!

19.11.07 19:10

Egy 10 éves daganatos kisfiú álmát váltotta valóra a Ments Életet Alapítvány. A limfómával küzdő Tomi igazi rallyautóba szállhatott a magyar bajnok Herczig Norberttel, aki több körre is elvitte a kisfiút. Az alapítvány évek óta azon dolgozik, hogy beteg…

A(z) "Rákbetegség" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó témák

Életmód

Ha hihetünk Kásler Miklósnak, rövidesen újratemetjük az Árpád-házi csontvázakat

A Mátyás-templomban elhelyezett Árpád-házi csontvázak azonosításáról és genetikai vizsgálatáról mutattak be új kötetet Budapesten kedden. A kutatás ötletadója Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere volt, aki közösen…

Életmód

Nagy változás jön a receptek kiváltásánál

Jövőre jóval könnyebb lesz kiváltani a kiskorú gyermekek, nehezen mozgó vagy mozgásképtelen betegek e-receptjeit, mert attól kezdve a hozzátartozóknak nem lesz szükségük papíralapú igazolásra a gyógyszerek vásárlásához, ugyanis az…

Ország

Alpesisí-vk: olasz dupla St. Moritzban

A női alpesi sízők számára a svájci St. Moritzban szuper-G futamot rendeztek a világkupában. A győzelmet az olasz Sofia Goggie szerezte meg honfitársa, Federica Brignone, illetve az amerikai Mikaela Shiffrin előtt. A férfiak Val…

Életmód

Kásler:Orvostörténeti jelentőségű a Magyar Onkológusok Társaságának elmúlt hatvan éve

Orvostörténeti jelentőségű a Magyar Onkológusok Társaságának (Mot) elmúlt hatvan éve, és a magyar onkológia olyan helyet foglalt el a tudomány világában, ami a szép remények beváltását jelentette - hangoztatta az emberi erőforrások…

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Digitális Média Kft. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.