Pünkösd hírek

Esemény › Pünkösd

Ittasan vezettek

19.06.11 09:17

Öt sofőr esetében mutatott pozitív értéket az alkoholteszter Győr-Moson-Sopron megye területén.  

Pompázatos vadvirágok: vöröslő pipacsföldek a Balaton-felvidéken

19.06.11 07:43

A sárga repce-, mélyvörös bíbormezők látványa után a lila levendulaföldek mellett vöröslő pipacsmezőkben gyönyörködhetünk szerte az országban. Az eletszepitok.hu alábbi képei a pünkösdi hosszú hétvégén készültek a…

Mol Vidi: megkezdték a felkészülést az új idényre

19.06.10 21:35

Furcsa időszak – írja a Mol Vidi FC hivatalos honlapja. Bár a válogatott játékosok számára még véget sem ért az előző idény, a székesfehérvári klub kerete hivatalosan is megkezdte a felkészülést a 2019–2020-as évadra. Elsőként az ilyenkor szokásos…

Pünkösdi forgatag Szennában és Buzsákon

19.06.10 19:44

Pünkösd napján az egész megyében rendeztek hagyományőrző bemutatókat, Szennában és a buzsáki búcsúban is színes programokkal várták az érdeklődőket.

Fenyőt ültettek a pápának a makói templomkertben

19.06.10 19:43

A pünkösdvasárnapi szentmisét követően Makón, a Szent István téri római katolikus templom kertjében is elültettek egy fenyőfát Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának emlékére.

Tömeg volt a Balatonnál a pünkösdi hétvégén

19.06.10 17:52

A vendéglátósok és a balatoni szállásadók egyaránt elégedettek a pünkösdi hosszú hétvége forgalmával- írja az NLCafe. A szállásadók szerint pünkösdre már napokkal ezelőtt elkelt szinte minden szabad hely. Aki tudott, strandolni ment a 30 fokban,…

Te tudod mit ünneplünk Pünkösdkor?

19.06.10 13:43

Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja hogy a húsvét utáni ötvenedik napon a Szentlélek leszállt az apostolokra foto

A(z) "Pünkösd" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó témák

Esemény

Pünkösdkor 13. alkalommal indul Erdélybe a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz össznemzeti zarándokvonat

A csaknem fél kilométer hosszú „össznemzeti zarándokvonat”, a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz utasai.

Életmód

Visszatérnek a kétfutamos hétvégék a WTCR-be

Átszervezik a versenyhétvégéket és a költségeket is csökkentik a túraautó-világkupa szervezői annak érdekében, hogy idén is népes és színvonalas mezőny alakulhasson ki.

Nagyvilág

Roberto de Mattei: Vissza kell térni a keresztény gyökerekhez!

Roberto de Mattei azzal kezdi, hogy egy paradox helyzet alakult ki a világban, ugyanis Ferenc pápa politikai vezérré szeretne válni,...

Ország

A román szociáldemokraták bojkottálják a bizalmi szavazást

A PSD nem fog részt venni a PNL régi-új kormányának beiktatásáról szóló szavazáson.

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.