Lánchíd hírek

Budapest › Lánchíd

Mszp: Orbán bosszúhadjáratot folytat Budapest ellen

20.06.24 12:16

A miniszterelnök fővárost érintő intézkedései kártékonyak, ennek egyik példája a Lánchíd, amelyet a kormány veszni hagy, hogy "belerohadjon a Dunába" - mondta Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője, Zugló…

Továbbra sem írtak ki közbeszerzést a Lánchíd felújítására

20.06.24 10:32

Tarlós István korábbi főpolgármester "Magyarország élőben" című műsorunkban elmondta: tavaly december óta lehetett tudni, hogy nem halasztható a felújítás.

Pálinkás József: politikai játszma zajlik a Lánchíd körül, ezért nincs pénz a felújításra

20.06.24 08:38

A főváros és a kormány között egyre fokozódik a vita a Lánchíd körül, előrelépés viszont nincs az ügyben. Pálinkás József, korábbi MTA elnök szerint viszont nem halogatható tovább a Lánchíd felújítása, ezért gyűjtésbe kezdett a híd javára. Most elmondta, hol…

Számos beruházás maradhat el Budapesten a kieső bevételek és az elvonások miatt

20.06.24 06:25

"A főváros egy fenntarthatatlan költségvetési pályán van" – ezt mondta híradónknak a főpolgármester-helyettes. Emiatt zárolni kellett 65 milliárd forintnyi forrást, és így több beruházást halasztani kell. Kiss Ambrus hangsúlyozta, hogy a Lánchidat biztosan…

Kupakokkal szavaztatnának a szocialisták

20.06.23 12:25

Molnár Zsolt a Lánchíd felújítását, vagy az augusztus 20-i tűzijáték megtartását döntené el műanyag kupakokkal.

A(z) "Lánchíd" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó témák

Budapest

A Lánchídnál folytatódott a székely petíció kampánya

„Ha az online tér velünk, ki ellenünk...” – mondta Pesty László, a székely kezdeményezés kampányfőnöke.

Politikus

Bukott polgármesterből lett hivatalnok szívatja a budapestieket, Karácsony Gergely ha kell a saját testével védi meg a Városligetet

A kormány történelmet akar a Városligetben, Budapest városvezetése pedig minél több zöldfelületet. Karácsony Gergely szerint a 8. kerületben polgármesterként megbukott Sára Botondból csináltak kormányhivatal vezetőt,…

Közélet

Összefogással indul az Árkád Mikulásjárat

Az adventi időszakban az ÁRKÁD, a BKK és a BKV összefogásának köszönhetően karácsonyi mesevilág részesei lehetnek a 3-as villamos vonalán utazók. A bevásárlóközpont és a közlekedési vállalatok közös erőfeszítéseinek…

Gazdaság

Új kompok és katamaránok a Balatonra

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) két új kompra és két katamaránra írt ki közbeszerzést. A nyílt tenderfelhívást a Balatoni Hajózási Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A kompok főbb műszaki paraméterei a következők:…

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.