Komárom hírek

Magyar település › Komárom

Megújulva visszaérkezik Esztergomba az ex-Komárom állóhajó

20.09.30 07:28

Október elsején várhatóan 11 óra körül a felújítások után visszaérkezik Esztergomba az ex-Komárom állóhajó.

Koronavírus az észak-komáromi gimnáziumban: négy napra bezárják az iskolát

20.09.28 15:14

Andruskó Imre iskolaigazgató arról adott tájékoztatást, hogy négy napra, az intézmény fertőtlenítéséig bezár az iskola és digitális oktatásra állnak át.

Komárom és Hetény között vasárnap kisiklott egy tehervonat

20.09.28 07:19

A Szlovák Vasutak (ŽSR) szóvivője, Ria Feik Achbergerová közölte, hogy a baleset során három kilométer hosszab sérült a vasúti pályatest és megrongálódott három váltó is. A társaság vizsgálja az esetet. A szóvivő közölte, hogy igyekszenek mielőbb…

Hatodik alkalommal adták át a Szlovákiai Civil Becsületrend-díjat

20.09.26 19:43

A járványügyi előírások betartása mellett szombaton délután kiosztották a Szlovákiai Civil Becsületrend díját Komáromban, a Duna Menti Múzeum dísztermében. A díjat a magyar kulturális örökség ápolásáért és a fiatalok körében való terjesztéséért ifj. Icsó…

Helytállásról, összefogásról, hűségről Zrínyi Ilonával a komáromi Csemadok-székházban

20.09.26 15:57

„A viszály és egymás elárulása a külső erőket teszi még erősebbé, magunkat pedig még gyengébbé. Add, hogy jóérzés vezesse népünket s biztos felismerése a jó és rossz döntéseknek...!“ - visszhangzik fülemben Hedry Mária Szenvedély és hűség…

40 új fertőzött a megyében egy nap alatt

20.09.26 07:28

950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 23 077 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Csongrád-Csanád megyében 40 fővel nőtt az igazolt fertőzöttek száma, így 1042-ről tudni.

Koronavírus: elmaradnak a Komáromi Jókai Színház előadásai

20.09.25 15:29

Ma estétől meghatározatlan ideig elmaradnak a Komáromi Jókai Színház előadásai. A komáromi társulat egyik vendégművészénél pozitív lett a koronavírusteszt – közölte a komáromi színház a pénteken a közösségi oldalán.

A(z) "Komárom" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Magyar település

Koronavírus: fertőzött tanár a komáromi általános iskolában

A komáromi Feszty Árpád Általános Iskola egyik tanárának lett pozitív a PCR tesztje, így a vele kontaktba került diákok számára karantént rendeltek el.

Ország

Tipos Extraliga: negyedszer is kikapott a Dvtk, most Kassán

A szlovák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban, a Tipos Extraligában a DVTK Jegesmedvék idénybeli negyedik mérkőzésén is vereséget szenvedett, ezúttal a Kassa otthonában.

Közélet

Öt külföldit tartóztattak fel Hercegszántónál

A külföldieket a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Nagyvilág

Varga Judit koronavírusos

Egyszer már karanténba vonult, de akkor szerencsével járt.

Komárom-Esztergom megye

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.