Kim Dzsongun hírek

Politikus › Kim Dzsongun

Ezért retteg az egész világ Kim Dzsongun húgától

20.06.22 17:02

Egyre fontosabb szerepet játszik a feszült helyzetben. Könnyen lehet, hogy hamarosan egy fiatal nő gyújtja be azt a szikrát, amely már évek óta háborúval fenyegeti a Koreai-félsziget törékeny békéjét. Az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun (36) húga,…

Tovább éleződik a feszültség: Észak-Korea röplapokkal akar válaszolni déli szomszédja hasonló akciójára

20.06.20 07:16

Nagy mennyiségű röplap bevetésével készül Észak-Korea válaszolni Dél-Korea korábbi akciójára, amelyben a szomszédos ország vezetőit és népét bírálták - derült ki a phenjani állami média szombati jelentéséből.

Kim Dzsongun húga állhat a két Korea közötti konfliktus kiújulása mögött

20.06.19 21:01

A keddi nap során Észak-Korea felrobbantotta a két Korea-közötti összekötő irodát. A kommunista rezsim azzal indokolja tettét, hogy Phenjan volt az agresszor, amikor is röplapokat kezdett el osztogatni Észak-Korea területén. A konfliktusban pedig…

Észak-Korea felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát

20.06.15 19:25

Röviddel a robbanás előtt az észak-koreai hadsereg vezérkara közleményében arról tájékoztatott, hogy fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe.

Vége a mosolydiplomáciának, Észak-Korea képmutatással vádolja Trumpot

20.06.12 06:58

Észak-Koreának nem sok haszna származik abból, hogy személyes kapcsolat létesült az ország vezetője, Kim Dzsong Un és Donald Trump amerikai elnök között, ha Washington tovább folytatja Phenjannal szemben ellenséges politikáját - hangoztatta…

Előkerült Kim Dzsongun és máris vészjósló bejelentést tett

20.05.24 06:37

Kim Dzsongun hetek után először mutatkozgatott nyilvánosság előtt, korábban az is felmerült, hogy meghalt. Egy meg nem nevezett dátumú konferencián arról beszélt, hogy növelni szeretné az észak-koreai hadsereg erejét.

Éppen kezdte pedzegetni a világsajtó, hogy Kim Dzsong Un megint felszívódott, erre sietve mutatták be, hogy nagyon is él

20.05.24 06:04

Épp csak elkezdett írni arról a világsajtó, hogy Kim Dzsong Un megint felszívódott – három hete nem mutatkozott nyilvánosan –, máris sietve közölték a hírt Szöulból, hogy az észak-koreai diktátor megvan, mert

A(z) "Kim Dzsongun" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó témák

Politikus

Kísérleti vakcinával olthatták be Kim Dzsong Unt

Kínai oltóanyagot kaphatott a családtagjaival együtt.

Ország

Kísérleti vakcinával olthatták be Kim Dzsong Unt

Kínai oltóanyagot kaphatott a családtagjaival együtt.

Ország

Búcsút mondhat zászlóshajó mobiljának a Samsung

Sajtóértesülések szerint a dél-koreai gyártó a koronavírus okozta gazdasági nehézségek miatt lapátra teheti a csúcskategóriát képviselő Galaxy Note okostelefonjait.

Nagyvilág

Törökországban továbbra is 30 ezer közelében alakul a napi esetszám

Törökországban kedden 30 110 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust, így a napi esetszám gyakorlatilag azóta 30 ezer közelében alakul, hogy Ankara mintegy négy hónap szünet után múlt szerdán újból ismertette az adatot. Azóta…

Kapcsolódó lap.hu oldalak

       

      Kategória ajánló

      Belépés

      A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
      Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
      Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

      E-mail cím:
      Jelszó:

      Hírfigyelés aktiválása

      Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


      A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



      A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

      A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



      Értesítések gyakorisága

      Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.