Kereszténység hírek

Nagyvilág › Kereszténység

Nem akárki szállt bele a kormány foggal-körömmel védett kereszténydemokráciájába

18.09.13 12:31

Sólyom László legutóbb a CEU-törvényről mondta azt, hogy szerinte alkotmányellenes. A volt köztársasági elnök most az Alaptörvény keresztény Magyarországra vonatkozó passzusa ellen emelt szót.

Óriási hibát követett el az Európai Parlament

18.09.13 08:24

A német Kereszténydemokrata Unió politikusa nagyon sajnálja az EP döntését, továbbá azt is, hogy számos párttársa részt vett a „Magyarország elleni büntetőakcióban”.

Államtitkár lett az üldözött keresztényekért felelős helyettes államtitkárból

18.09.11 23:03

Államtitkárrá nevezte ki Azbej Tristant, a Miniszterelnökség helyettes államtitkárát a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök – az erről szóló határozat kedden jelent meg a Magyar Közlönyben. Azbej Tristannak, a Miniszterelnökség üldözött…

Hatalmasat buliztak a börtönőrök

18.09.11 12:30

Szeptember 8-án huszonharmadik alkalommal ünnepelte a büntetés-végrehajtás a szervezet napját, a Szent Adorján-napot. A börtönőrök védőszentje római katona volt Maximianus császár uralkodása idején, aki keresztény hite felvállalásáért halt…

A(z) "Kereszténység" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Nagyvilág

Szilágyi Péter: Nemzeti értékeinket magyarságunk ápolásával óvhatjuk meg

Idegen népek térhódításától kell védenünk európai-keresztény értékeinket, anyanyelvünket, kultúránkat és országhatárainkat is – mondta miniszteri biztos.

Közélet

Orbán szerint Magyarországon létrejött egy kereszténydemokrata állam, az ellenzék szerint szó sincs róla

A magyar miniszterelnök előadásában rámutatott: az a tétel, hogy minden demokrácia szükségszerűen liberális és a kereszténydemokráciának liberálisnak kell lennie, egész egyszerűen nem igaz. Hozzátette: a liberális…

Közélet

Hat határsértő Csongrád megyében

Hat határsértő Csongrád megyében Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság2019. 08. 20., k - 22:10 Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd…

Ország

Orbán–Merkel-találkozó: Mi védjük Európa határait

Köszönetet mondot a magyaroknak Angela Merkel német kancellár, aki a Páneurópai Pikniken történt határnyitás 30-ik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen találkozott Orbán Viktorral. A magyar miniszterelnök kiemelte: "a…

Kapcsolódó lap.hu oldalak

       

      Kategória ajánló

      Belépés

      A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
      Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
      Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

      E-mail cím:
      Jelszó:

      Hírfigyelés aktiválása

      Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


      A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



      A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Digitális Média Kft. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

      A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



      Értesítések gyakorisága

      Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.