Kereszténység hírek

Nagyvilág › Kereszténység

Surján László: A közhivatalt viselők is Istenre bízhatják napi gondjaikat

20.03.09 17:31

A baloldali sajtó egy része lecsapott a Naphegy téri Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárság...

Prőhle Gergely: Az egyházi iskolák tanárait ellenségnek tekinteni maga lenne a politikai önsorsrontás

20.03.09 10:52

Már akkor a keresztény értékrend hívei voltak, amikor mások még párt-, vagy KISZ-titkárként domborítottak – mondta Orbán egykori államtitkára.

A Miniszterelnökség Naphegy téri épületében szentelt kápolnát Erdő Péter bíboros

20.03.07 13:16

A közösségnek széles körben átérzett és elfogadott világnézeti alapokra van szüksége - fogalmazott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton az első vértanúról, Szent Istvánról elnevezett budapesti kápolna szentelésén – írja az MTI.

Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot

20.03.05 18:03

Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a zimbabwei keresztény nők állították össze.

Nemzeti összetartozás: nyilatkozat elfogadását kezdeményezi a Fidesz

20.03.04 16:13

A Fidesz, valamint az Összefogás Pécsért Egyesület és a Kereszténydemokrata Néppárt pécsi frakcióinak tagjai azt kezdeményezték, hogy a pécsi közgyűlés nyilatkozatban fejezze ki szolidaritását a trianoni békediktátummal elszakított…

Beer Miklós: azért élünk, hogy Emberré váljunk

20.03.03 16:01

A megalakulásának 15. évfordulóját idén ünneplő felvidéki magyar egyetem "15" -  Tudományos-ismeretterjesztő előadások a Selye János Egyetemen" címmel, a jubileumi évét emlékezetesebbé tevő előadássorozatot indított az intézmény…

Koronavírus: a 31. betegnél lett gyanús, hogy egy szekta áll a járvány hátterében

20.03.02 20:49

A Sincshondzsi keresztény egyház alapítója halhatatlan Messiásnak tartja magát. A hívők betegség esetén sem maradhatnak távol az istentiszteletektől, ez vezetett odáig, hogy tömegek betegedtek meg koronavírussal Dél-Koreában.

A(z) "Kereszténység" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Nagyvilág

Pünkösd vasárnaptól Keszthelyen is megszólal a Mária Rádió

A Mária Rádió nemzetközi hálózatának 46. tagjaként hazánkban 2006-ban kezdte meg működését Budapesten. A reklámot nem sugárzó, politikával nem foglalkozó, keresztény emberek számára indult rádió napjainkban szinte az…

Közélet

Három képviselő kilépett az ĽSNS frakciójából

Tomáš Taraba, Štefan és Filip Kuffa paralmenti képviselők távoznak a Kotleba-féle ĽSNS szélsőjobboldali párt frakciójából. A három képviselő a KDŽP (Kereszténydemokrácia – Élet és jólét) párt tagjai, a választásokon…

Politikus

Hunvald indította, a fideszes alpolgármester fejezte be – Gyanús ügyben vizsgálódik a rendőrség

Még 2007-ben, a szocialista Hunvald György polgármester idején indult az az ingatlaneladási ügylet, amelyet 2018-ban a fideszes alpolgármester, Orbán Viktor korábbi ügyvédje, Bajkai István fejezett be gyanús körülmények között.

Közélet

Lecsalta a pincébe, késsel fenyegette, majd megerőszakolta kamasz húgát ez a férfi – A szörnyűséget állítólag videóra is vette

Lecsalta a pincébe, majd késsel fenyegetve vette rá az aktusra 14 éves húgát egy marokkói bevándorló Düsseldorfban - a férfi nem is tagadja szörnyű tettét.

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.