Index hírek

Közélet › Index

Tízmilliárdos OTP-meglepi, plusz két másik ok, amiért nagy nap lesz a mai

Ma 11:40

Egyelőre eléggé bizonytalanok vagy enyhén pesszimisták a tőzsdék különböző fontos adatokra és eseményekre várva. A BUX index viszont szépen emelkedik két fontos gyorsjelentés nyomán, a forint pedig minimális mértékben gyengült. Az OTP…

Alaposan elintézte a koronavírus a Zwackot, nagy nap lesz a holnapi

Tegnap 19:22

Európában fél – egy százalékos mínuszban zártak a vezető tőzsdeindexek, Amerika viszont nem találja az irányt. A BUX index viszont felülteljesítő, 0,9 százalékos pluszban zárt. Erősödött a forint is, tovább menetelnek a nemesfémek, nagyot gyengült viszont…

Ütközött, elmenekült, cserbenhagyta sérült utasát

Tegnap 12:16

Egy Dacia személyautó Kecel felől hajtott be a településre, majd az első utcán le akart kanyarodni. A sofőr elmondta, kitette az indexet, fékezett, majd megkezdte a kanyarodást. Mindezt figyelmen kívül hagyta a mögötte nagy sebességgel érkező…

Több hónapja emelkednek az élelmiszerárak az egész világon

Tegnap 11:23

Már a második hónapja, hogy nőnek a nemzetközi élelmiszerárak, a júliusi drágulást a növényi olajok és a tejtermékek generálták – adta hírül az ENSZ jelentés.

A(z) "Index" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Közélet

Tízmilliárdos OTP-meglepi, plusz két másik ok, amiért nagy nap lesz a mai

Egyelőre eléggé bizonytalanok vagy enyhén pesszimisták a tőzsdék különböző fontos adatokra és eseményekre várva. A BUX index viszont szépen emelkedik két fontos gyorsjelentés nyomán, a forint pedig minimális mértékben gyengült.…

Gazdaság

Tízmilliárdos OTP-meglepi, plusz két másik ok, amiért nagy nap lesz a mai

Egyelőre eléggé bizonytalanok vagy enyhén pesszimisták a tőzsdék különböző fontos adatokra és eseményekre várva. A BUX index viszont szépen emelkedik két fontos gyorsjelentés nyomán, a forint pedig minimális mértékben gyengült.…

Gazdaság

Szép magyar exportszám érkezett

Júniusban 697 millió eurós többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben. Ez a koronavírus-válság óta a legmagasabb szám, és azt jelzi, hogy az exportszektorunk teljesítménye fokozatosan javul.

Nagyvilág

A kistelepüléseken folytatódik a megyei önkormányzat sorozata

Tiszta szívvel címmel indí­totta kulturális sorozatát tavas­szal a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, ami a koronavírus-járvány miatt csak a napokban folytatódhatott.

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.