HírTV hírek

Márka › HírTV

Jelentős béremelést kapnak a védőnők

19.08.11 09:46

A védőnők régi kérése teljesült azzal, hogy júliustól az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek. Az intézkedés jelentős béremelést hoz számukra.

"72 százalékkal több alapbérük lesz az ápolóknak"

19.08.11 09:10

Csupa jó hírt hallhatott a közönség Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkártól, aki a Hírt TV-ben többek között azt is kifejtette: a Magyarországon dolgozó orvosok létszámát tekintve Európa középmezőnyébe tartozunk.

Az MSZP rágalmazás miatt bepereli a kormánypárti médiát

19.08.04 12:00

Követeljük a Fidesztől, hogy a hazug vádaskodások helyett tárják fel az igazságot! – írja az MSZP. Gaár Iván, a Magyar Szocialista Párt VI. kerületi képviselőjelöltje a mai napon rágalmazás miatt pert indít a Magyar Nemzet, az Origo, a Hír TV és a Pesti Srácok…

Lánczi Tamás: A liberalizmus nincsen jó bőrben

19.07.30 11:06

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége volt a XXI. Század Intézet igazgatója, aki Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédéről és annak hatásairól beszélt.

Büntetett a Médiatanács

19.07.30 09:24

Három televízió szolgáltatója szankciókat kapott korhatár-besorolási, termékmegjelenítés és kiegyensúlyozottsági követelmények megsértése miatt. Állampolgári bejelentés alapján vizsgálta a Médiatanács a Hír TV Riasztás…

Három televízió szolgáltatóját bírságolta meg a médiatanács

19.07.29 19:57

A Hír TV és az RTL Klub szolgáltatójára szabálytalan korhatár-besorolás, illetve termékmegjelenítés miatt szabott ki pénzbírságot, a TV2-t a kiegyensúlyozottsági követelmények megsértése miatt szankcionálta.

A(z) "HírTV" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó témák

Márka

Horváth Ildikó: 2018 év végéhez képest 2022-re 72 százalékkal több alapbérük lesz az ápolóknak

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár volt a vendége, akivel Földi-Kovács Andrea műsorvezető arról beszélgetett, hogy emelt fizetést kapnak a védőnők, akik immáron bekerültek a…

Politikus

Kitüntették Orbán két volt miniszterét is

Egy volt fideszes EP-képviselőnek és egy fideszes polgármesternek is díjat adott át Semjén Zsolt.

Ismert személy

Kálmán Olga: “Ősztől, amint újra felpörög a politika, garantáltan mindent meg fogok tenni azért, hogy ez egy élhetőbb és szabadabb ország legyen!”

A júniusi ellenzéki előválasztás után teljesen eltűnt a nyilvánosság szeme elől Kálmán Olga, a Dk jelöltje. Az egykori tévés második helyen végzett Karácsony Gergely mögött, így nem ő lesz majd Tarlós István kihívója. Az Index…

Politikus

Ellenzéki hitelvesztés a Jobbik miatt

Angela Merkel mondataival kiállt Orbán Viktor politikája mellett. Ezzel egyértelművé vált, hogy a magyar ellenzék reménye a külső segítségről, a kormány nemzetközi ellehetetlenülése zsákutca.

Kapcsolódó lap.hu oldalak

       

      Kategória ajánló

      Belépés

      A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
      Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
      Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

      E-mail cím:
      Jelszó:

      Hírfigyelés aktiválása

      Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


      A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



      A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Digitális Média Kft. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

      A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



      Értesítések gyakorisága

      Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.