Egyiptom hírek

Ország › Egyiptom

Negyvenegy tevét kínáltak Egyiptomban Schmuck Andor feleségéért

Ma 10:46

Élete egyik legizgalmasabb kalandjába csöppent Schmuck Andor, amikor néhány nappal ezelőtt felkerekedett újdonsült feleségével, Eszterrel és Hurghadába röpített 33 nyugdíjast. Bár mindenre fel volt készülve, még az ő szeme is elkerekedett, amikor…

Megtalálták a 3300 éve élt, legendás II. Ramszesz fáraó 105 centis szobrát

Tegnap 18:04

Az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodójaként számon tartott II. Ramszesz ritka szobrát fedezték fel régészek Kairótól nyugatra, a gízai piramisok szomszédságában – jelentette be a héten az észak-afrikai ország régészeti minisztériuma.

Két határsértőt fogtak el a rendőrök a megyében

19.12.11 07:13

A rendőrök Battonya és Mezőhegyes között ellenőriztek két külföldi férfit, akik egyiptomi állampolgárnak mondták magukat.

Kivégeztek egy terroristát Egyiptomban egy keresztény templom elleni merénylettel kapcsolatban

19.12.10 18:46

Végrehajtották a halálos ítéletet Ibrahím Iszmailin, akit azzal vádoltak, hogy köze volt a Mar Mina kopt keresztény templom ellen 2017 decemberében elkövetett merénylethez.

Már az ókori Egyiptomban is folyt a sör

19.12.08 10:55

Sörfőzde tüzelőberendezésére bukkant egy kutatócsoport Kairóban.

A(z) "Egyiptom" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Ország

Negyvenegy tevét kínáltak Egyiptomban Schmuck Andor feleségéért

Élete egyik legizgalmasabb kalandjába csöppent Schmuck Andor, amikor néhány nappal ezelőtt felkerekedett újdonsült feleségével, Eszterrel és Hurghadába röpített 33 nyugdíjast. Bár mindenre fel volt készülve, még az ő…

Sport

Bajnokok Ligája: a Napoli és a Liverpool menetel tovább

Salzburgban a nagy iramú és rendkívül szórakoztató találkozón majdnem hatvan percen keresztül sorozatban adódtak a helyzetek mindkét kapu előtt. A második félidő első részében azonban a Liverpool másfél perc alatt eldöntötte a…

Nagyvilág

Európán kívülre terjeszkedik a magyar légitársaság

Ez lesz az első Európán kívüli leányvállalata a légitársaságnak, a hosszú távok közé beleillik, később az indiai szubkontinens, a Közel-Kelet és Afrika felé terjeszkedne.

Sport

A Liverpool még két évig számít veterán játékosára

A Bajnokok Ligája győztes csapat 2022 nyaráig szóló szerződést írt alá korábbi válogatott középpályásával.

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Digitális Média Kft. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.