Duna Televízió hírek

Közélet › Duna Televízió

Sára Sándorra emlékezik péntek este az M5 kulturális csatorna

19.10.10 20:25

Sára Sándorra, az egykori Duna Televízió alapító elnökére, filmrendezőre, operatőrre emlékezik péntek este az M5 kulturális csatorna – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki híradójában.

Erre az évre búcsúzik a Balatoni Nyár

19.08.23 16:22

A hétvégén véget ér a Duna Televízió egyik legnépszerűbb szünidei műsora, a Balatoni Nyár. A magazinműsor idén közel 1500 vendéget fogadott, a műsorvezetők hatszáz beszélgetést vezényeltek le, érintve majdnem ezer témát. Rátonyi Kriszta elárulta,…

Szabó Erika: Sok félelmet elengedtem

19.08.07 10:27

Sűrű hetek állnak Szabó Erika előtt, színházi munkái mellett ugyanis műsorvezetőként is helyt kell állnia a Duna Televízió Balatoni Nyár című műsorában. A sok feladat ellenére a 34 éves színésznő kiegyensúlyozottabb, mint valaha, az elmúlt egy évben…

Páva barátságból közös zenekar

19.06.26 15:44

A Duna Televízió Fölszállott a Páva gyerekévadának két korábbi győztese, ifj. Ürmös Sándor és Horváth Áron ellenfelekből hamar igaz barátokká váltak. A két fiú pedig most új projektbe kezdett: közös zenekart alapítottak, ahol nép-, és cigányzenéket…

Hosszabbítás a Duna Tv tehetségkutatójánál

19.06.24 18:05

A Duna Televízió és a Hagyományok Háza meghosszabbította a Fölszállott a páva következő évadának jelentkezési határidejét. Egy héttel tovább, június 30. éjfélig lehet beküldeni a pályázatokat. A népzenei és néptáncos tehetségkutatóra idén a 6 és 14…

Sztárparádé lesz a Magyarország Szépe döntőjén

19.06.21 12:59

Az ország legszebb lányai mellett igazi sztárparádé várja a Duna Televízió nézőit vasárnap este a Magyarország Szépe élő adásában. A döntőbe jutott tizenhat szépség bemutatkozása mellett exkluzív zenei produkciók és dalpremierek szórakoztatják a…

A(z) "Duna Televízió" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó témák

Közélet

Sára Sándorra emlékezik péntek este az M5 kulturális csatorna

Sára Sándorra, az egykori Duna Televízió alapító elnökére, filmrendezőre, operatőrre emlékezik péntek este az M5 kulturális csatorna – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki híradójában.

Közélet

Stabil miskolci kormányzóerő

A huszonhét tagú miskolci közgyűlésben a Velünk a Város tizenöt mandátuma stabil többséget biztosít- írja a Borsod Online. A vasárnapi választás nyomán a szerda délutáni állapot szerint a Veres Pál megválasztott polgármestert…

Kultúra és szórakozás

Meghatározó szerepet játszanak a templomok a magyar városok és falvak életében

A kereszténység elterjedésével nem csak új hit, hanem új épületek is születtek, amelyek azóta is meghatározzák és alakítják Magyarország falvait és városait. Az egyházi építészet hazánkban a keresztény hitre tért honfoglaló felmenőink…

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Digitális Média Kft. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.