Demeter Márta hírek

Politikus › Demeter Márta

Demeter Mártát utolérték a következmények

20.02.22 10:52

Demeter Márta nevét az utóbbi időben szinte alig hallhattuk, pedig pár évvel ezelőtt még az egyik legtöbbet szereplő női politikus volt.

Egy hét múlva kell bíróság elé állnia Demeter Mártának, három évet is kaphat

20.02.19 15:11

Jövő pénteken kell megjelennie Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselőnek a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol megkezdődik a hivatali visszaélés miatt ellene indított per – írta a Magyar Nemzet.

Demeter Mártát jogszerűen tették ki a honvédelmi bizottságból

20.02.10 19:10

Elvesztette azt a pert Demeter Márta LMP-s képviselő, amit azért indított, mert az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette őt, az Országgyűlés kormánypárti többsége pedig erre hivatkozva eltávolította őt a…

Idén együtt fizetünk vissza 110 milliárd forintot a Rogán-kötvényeseknek!

20.01.23 13:12

Az LMP-s Demeter Márta Varga Mihályt kérdezte volna arról, hogy mennyibe fáj az új évben a magyar állampolgároknak a Rogán-féle kötvénybiznisz. Varga helyett a géniusz arccal bíró TSZ-elnök klón Tállai András maszatolt, ahelyett, hogy közölte volna a…

A(z) "Demeter Márta" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó témák

Politikus

Demeter Márta a vádlottak padján

Az LMP-s politikus nem ismeri be a bűncselekmény elkövetését.

Közélet

A Jobbik végrehajtást indított a Magyar Nemzet ellen

A kormányközeli lap a jogerős bírósági ítélet ellenére sem közölt le egy helyreigazítást.

Politikus

Rákay Philip: Hadházy, a valóságtól is független képviselő

Rákay szerint az LMP korábbi társelnöke teljesen öncélú politikai ámokfutása közben egészségügyi dolgozók, orvosok tízezreit alázza meg, semmibe véve elképesztő napi erőfeszítéseiket.

Közélet

Ruhaboltban ütlegelte feleségét a miskolci férfi

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt.

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.