December hónap hírek

Esemény › December hónap

Új fejlemény a diáktársát megkéselő magyar lány ügyében

20.04.24 10:52

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen a tizenhárom éves lánnyal szemben, aki 2019. december 29. napján egy esztergomi gyermekotthonban hátba szúrta tizenöt éves iskolatársát.

Rosszul hallunk? Tiborcz István is kiszáll Mészáros Lőrinc volt cégéből, mert nem akar állami és önkormányzati pénzeket

20.04.22 17:17

Szerda késő délután a budapesti tőzsde honlapján megjelent egy közlemény, miszerint a BDPST Zrt. vevőt keres a cég által birtokolt összes Appeninn részvényre, vagyis a cég 29,3 százalékára. A BDPST Tiborcz István, azaz Orbán Viktor…

Így készült az Imágó a Csokonai Színházban – Werkfilm

20.04.21 07:07

Az Imágó próbafolyamata tavaly november elejétől december 20-ig tartott. Az elkészült werkfilm segítségével bepillantást nyerhetünk, hogyan készült el az előadás az olvasópróbától egészen a bemutató napjáig. A werkfilmet készítette: Jóvér Csaba és…

Szétesett az üstökös és változás következett be kómájában

20.04.21 05:55

Civil csillagászok felvételei alapján vizsgálták meg egy üstökös szétesését: az első közösségi összefogással megalkotott képeken figyelhették meg a szakértők az Atlas nevű kométa változását. A decemberben felfedezett Atlasról a tudósok úgy vélték,…

Vádlóból vádlott lett egy mezőtúri nő

20.04.20 16:23

A Mezőtúri Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be a Mezőtúri Járásbíróságon büntető eljárást eredményező hamis vád bűntette miatt. 

Felháborító üzenettel zaklatják a Tv2 sztárját

20.04.19 13:37

„Ilyen arccal, ami neked van, csodálkozom, hogy van férjed és gyereked” – ezt az alpári üzenetet kapta Judy, a Nicsak ki vagyok? zsűritagja a műsor egyik adása után. Az ismeretlen visszataszító módon élt vissza az énekesnő múltjával. 1998 december…

A(z) "December hónap" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Kultúra és szórakozás

Sokkoló fotó: csak mankóval tud járni Madonna

Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a 61 éves énekesnőről, aki orvosi segédeszközök nélkül szinte járni is képtelen. Madonna már év elején is mondogatta vissza sorra a koncerteket, amit egyáltalán nem néztek jó…

Életmód

Horoszkóp: Június 2., Kedd

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma a melóban és a szerelemben? Csekkold le nálunk a horoszkópodat március 2-án is!

Esemény

Védett orchideákat figyelhetünk meg a Bükkben

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI) minden évben lehetőséget biztosít fotósok és érdeklődők számára a Felsőtárkány határában található fokozottan védett orchidea – Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus)…

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.