DAC hírek

Sport › DAC

Fortuna Liga, 11. forduló: Nincs győztese a DAC–Slovan rangadónak

20.10.25 19:40

Sokáig kérdéses volt, hogy a Slovan egyáltalán ki tud-e állni a DAC ellen, ugyanis a pozsonyiaknál többen is megfertőződtek koronavírussal. A címvédő kérvényezte a bajnoki mérkőzés elhalasztását, ezt azonban a Ligás Klubok Uniója (ÚLK)…

Dac: Kevés az egy pont, jobban játszottunk

20.10.25 19:40

A Fortuna liga őszi idényének legnagyobb meccse után továbbra is két ponttal vezet a dunaszerdahelyi csapat a pozsonyi együttes előtt.

Fortuna Liga: Dac–Slovan – élőben az NSO-n!

20.10.25 15:55

FC DAC–Slovan Bratislava találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a…

Dac: elutasították a Slovan halasztási kérelmét, lesz meccs

20.10.24 14:13

Bár szombaton még kétségesnek tűnt, megrendezik a Dunaszerdahely–Slovan Bratislava rangadót a Fortuna Ligában – minderről a sportolunk.sk számolt be a pozsonyi együttes hivatalos honlapján megjelent közlemény alapján.

Fortuna Liga, 11. forduló: Az őszi szezon legnagyobb rangadója Dunaszerdahelyen

20.10.24 11:42

A DAC egy héttel ezelőtt a Michalovce 4:2-es idegenbeli legyőzésével tért vissza a válogatott szünetről. Bár a támadók szép számban termelik a gólokat (Kalmár 9 gól, Divković 7, Ramirez 5), a védelem továbbra sem funkcionál tökéletesen – az elmúlt…

Zárt kapus lesz a vasárnapi DAC-Slovan, a hivatal lesöpörte Világiék teszteléses javaslatát

20.10.23 12:49

A DAC tulajdonosa, Világi Oszkár a sajtótájékoztatón elmondta, a klub elképzelése az volt, hogy beszereznek 3,5 ezer antigén tesztet és a Medirex céggel azon dolgoztak, hogy leteszteljék azokat a bérlettel rendelkező drukkereket, akik a vasárnapi…

A(z) "DAC" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Sport

DAC: Negyedszer került be az álomcsapatba Schäfer András

A szlovák élvonal, azaz a Fortuna Liga 14. fordulójának álomcsapatában a DAC 21 éves magyar válogatott középpályása, Schäfer András is helyet kapott.

Ország

Osztrák jégkorongliga: nyert a Fehérvár Pozsonyban

A Hydro Fehérvár AV19 hátrányból 3–1-es győzelmet aratott a Bratislava Capitals otthonában az osztrák jégkorongliga szerdai játéknapján.

Sport

Fortuna-szombat, 14. forduló: Nyitrai győzelmével újfent a dobogó legfelső fokán a DAC

Bernd Storck ezúttal már számíthatott a koronavírus-fertőzésből kilábaló Blackman-Davis-Balić trióra, a sérült Friede viszont továbbra is hiányzott – helyette így Nebyla kapott lehetőséget a kezdőben. Sokáig csak…

Sport

Férfi kézi El: a Tatabánya újabb csoportmeccse marad el

Elhalasztották a Grundfos Tatabánya KC keddi mérkőzését a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörében. A klub közösségi oldalának vasárnapi bejegyzése szerint az európai szövetség (EHF) arról tájékoztatta a tatabányaiakat, hogy…

Kapcsolódó lap.hu oldalak

       

      Kategória ajánló

      Belépés

      A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
      Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
      Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

      E-mail cím:
      Jelszó:

      Hírfigyelés aktiválása

      Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


      A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



      A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

      A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



      Értesítések gyakorisága

      Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.